Boross Péter lemondta tévészerepléseit Horn Gyulával a levadászás miatt
Boross Péter kedden közleményben tudatta: nem vállalja a továbbiakban, hogy Horn Gyulával közösen értékelje vasárnaponként egy tévéműsorban a hét politikai eseményeit. "A napokban értesültem (...), hogy lakossági fórumon, Horn Gyula úr jelenlétében milyen fenyegető és alantas kijelentés hangzott el Orbán Viktor úr személyéről" - írja közleményében az MDF-es politikus, volt miniszterelnök.
Dátum: 2003-10-07 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:54:58.719326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzáteszi: Horn Gyula válasza számára nem elfogadható, és "erőtlen kísérletnek" érzi a vádak visszafordítására.
A Fidesz vasárnap közleményben kérte fel Medgyessy Péter miniszterelnököt, határolódjon el azoktól a kijelentésektől, amelyek Horn Gyula lakossági fórumán hangzottak el arról, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnököt, volt kormányfőt "le kell vadászni" és "el kell tenni láb alól".
Horn Gyula volt kormányfő az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében leszögezte: a Fidesz eltorzítja a tényeket. "Előfordulnak a fórumaimon kemény kitételek, de azokat rendre helyreigazítom" - írta a közleményben az MSZP-s politikus, hozzátéve, "éppen a Fidesz politikusait jellemzi, hogy a szocialistákkal szemben levadászást, kötelet és leszámolást emlegetnek". (Sic!!!)
Boross Péter közlése szerint a vasárnaponkénti televíziós értékelés elvállalására az "elviselhetetlenül feszült politikai légkör enyhítésének szándéka" késztette. "A vállalásommal kitűzött célt ezek szerint nem sikerült elérnem" - fogalmaz a volt miniszterelnök.
MTI - fidesz.hu