Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hogyan lett a 400 ezerből 100 ezer új munkahely?

Sok kisvállalkozás tönkremehet az európai uniós csatlakozást követően, ha nem kap támogatást versenyképessége növeléséhez - mondta kedden Bernáth Ildikó fideszes képviselő. A kormányszóvivői sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy 2004 és 2006 közt csak 100 ezer új munkahelyet teremt a kormány, ami elmarad a választások idején ígért 400 ezertől.


Dátum: 2003-10-07 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:00.610696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyarnál stabilabb gazdasággal rendelkező országokban a mikro-, a kis- és középvállalkozások 15-30 százaléka ment tönkre az uniós csatlakozást követően. Ha a magyarországi vállalkozásokat nem erősítik meg, az katasztrofális következményekkel járhat - közölte a politikus.

Bernáth Ildikó a kormányszóvivői sajtótájékoztatóra reagált, amelyen Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár többek között azt mondta, hogy az EU strukturális alapjainak forrásaiból 2004 és 2006 között százezer új munkahely teremthető. Ez azt jelenti, hogy a 300-400 ezer új munkahelyről szóló választási ígéretek nem teljesülnek - mondta a fideszes képviselő.

A jövő év tehát nem az építés, hanem a leépítés éve lesz, amelyet az is alátámaszt, hogy "egymás után zárnak be az üzemek és gyárak" Magyarországon.

Az ellenzéki politikus rámutatott arra, hogy a vállalkozások csak akkor maradhatnak talpon, ha versenyképesek. Ehhez a Fidesz szerint csökkenteni kell adó- és járulékterheiket.

A parlamentnek benyújtott adótörvények azonban nem csökkentik terheiket, sőt az innovációs járulék bevezetésével, a súlyadó és a cégautó adójának emelésével növelik azokat - szögezte le Bernáth Ildikó.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek