Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Werber-Jugend - 2.

A fidesz.hu birtokába jutott egy Köztársaság téri hangfelvétel, mely a Ron Werber-féle kampánystábhoz beérkezett lakossági telefonbeszélgetéseket rögzít. A szocialistákhoz közel álló informátorunk szerint a stáb minden nap jelentéseket volt kénytelen írni a rögzített beszélgetésekből. Az is előfordult, hogy miután egy betelefonáló a szocialistáknak nem tetsző véleményt közölt, visszahívták és megfenyegették. Ezt nevezi Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója sikeres kampánynak.


Dátum: 2003-10-07 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:00.948041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alábbiakban részleteket közlünk egy rögzített beszélgetésből, amelyet a szocialisták vadlibás kékcédulája kapcsán folytatott egy nyugdíjas betelefonáló és a Werber-jugend igazodó kampányembere.

Nyugdíjas betelefonáló: K. T. vagyok Kecskemét mellől, jónapot!

Igazodó kampányember:Itt vagyok, üdvözlöm!

Nyugdíjas betelefonáló:Elég rossz a telefonkészülékem. Elnézést, nem hallottam a nevét, ki magácska?

Igazodó kampányember:Magácska!? P. András vagyok.

Nyugdíjas betelefonáló:Ja, már kerestem magukat igen nagyon...

Igazodó kampányember:Örülök, hogy sikerült...

Nyugdíjas betelefonáló:Ugye a Szocialista Munkáspártpa' dolgozik, a központba'...

Igazodó kampányember:A Szocialista Munkáspártban, igen.

Nyugdíjas betelefonáló:De a központba'!

Igazodó kampányember:Igen, hallottam...

Nyugdíjas betelefonáló:Halló, ne mosolyogjanak rajtam, tényleg úgy beszélek, innen, Kecskemét mellű... A kék füzettel kapcsolatba' telefonálok, mer' megkaptam én is, hála a jó Istennek, jaj Istenem, végigolvastam, maga az, András? Maga van még? András!

Igazodó kampányember:Vagyok!

Nyugdíjas betelefonáló:Csak nagyon rosszul hallom, bocsásson meg! Itt írják maguk, nagyon nehezen olvasok, fölveszem a szemüvegemet, egy pillanat türelmet! Khhh...Khhh... Sokat dohányzok, tudja?

Igazodó kampányember:Igen, én is! Hahaha!

Nyugdíjas betelefonáló:Jaj, Andráskám, igen jó kedvük van maguknak ottan ugye?

Igazodó kampányember:Őőőő, fáradtak vagyunk inkább, a fáradtság...

Nyugdíjas betelefonáló:Olvasom ezt a Népszabadságot, jaj... Igen szar (sic!) újság ez. De a kék újság ez igen jó! Ez igen jó ez a kék.

Igazodó kampányember:A füzetecskére gondol, ugye?

Nyugdíjas betelefonáló:A kék újság, én nem!

Igazodó kampányember:Ja, igen-igen.

Nyugdíjas betelefonáló:Ez igen jó, de az a Népszabadság, ajajaj.

Igazodó kampányember:Hát, igen.

Nyugdíjas betelefonáló:Az nagyon rossz. Na, egyetért velem?

Igazodó kampányember:Hát, én a Népszabadságot olvasom, én szeretem. Mi a véleménye a kék füzetecskéről?

(...)

Nyugdíjas betelefonáló:Itt van ez a Medgyessy, ezt ismerik maguk?

Igazodó kampányember:Medgyessy Pétert?

Nyugdíjas betelefonáló:Medgyessy Pétert, igen.

Igazodó kampányember:Ismerem.

Nyugdíjas betelefonáló:Nagy szarba (sic!) kerültünk miatta. Higgye el.

Igazodó kampányember:Mi történt?

Nyugdíjas betelefonáló:Higgye el. Megkaptam ezt a füzetet, nem hazudok magának, az asszony rosszul lett.

Igazodó kampányember:Rosszul lett a füzettől?

Nyugdíjas betelefonáló:Nem azé'. Nem a füzettű', az nagyon jó! Nem a füzettű', aznap lett rosszú', amikó megkaptuk a füzetet. Nézem is a postát, mondom, mi a bánatos ménkü került ide bele... Megkaptuk, nagyon jó a füzet.

Igazodó kampányember:Köszönjük szépen.

Nyugdíjas betelefonáló:... No, az én észrevételem, megkaptam ezt a 19 ezret, tudja. Forintba. Mondták, hogy euróba kapjuk, ezt a fiam mondta.

Igazodó kampányember:Euróban 19 ezret?

Nyugdíjas betelefonáló:Ha belépünk. Ez igaz-e?

Igazodó kampányember:Ez igaz, belépünk jövőre.

Nyugdíjas betelefonáló:De akkó kapunk 19 ezret ajróba'?

Igazodó kampányember:Hát ajróba' nem, az nagyon sok pénz!

Nyugdíjas betelefonáló:Na mennyi az?

Igazodó kampányember:Hát 240-nel be kell szorozni. ... Nekem is jól jönne az a 19 ezer euró.

Nyugdíjas betelefonáló:Hát de maguk kapnak péztet, nem, maguk itten dógoznak, akkó péztet.

Igazodó kampányember:De mi is forintban kapjuk.

Nyugdíjas betelefonáló:Péztet kapnak, nem?

Igazodó kampányember:Egyébként kiszámolom, hogy ennyi euró... Négy és fél millió.

Nyugdíjas betelefonáló:Jézus Krisztus, az egész házam nem ér ennyit!

Igazodó kampányember:Hát igen...

Nyugdíjas betelefonáló:Jézus, Mária! Annyit kapunk?

Igazodó kampányember:Őööö..., hát őőőő, ha euróba fizetnék a nyugdíjat, ha a 19 ezret euróba kapták volna, akkor annyi lenne.

Nyugdíjas betelefonáló:Na ne idegesítsen!

Igazodó kampányember:De ez forintba megy.

Nyugdíjas betelefonáló:De azt mondta nekem a fiam, hogy ezt megkapom ajróba'.

Igazodó kampányember:Hát, akkor, akkor nem tudom.

Nyugdíjas betelefonáló:Maga most, ne haragudjon, maga most akkor ott van a kék füzetnél. Nem?

Igazodó kampányember:Tessék?

Nyugdíjas betelefonáló:Maga mostan ott van a kék füzetnél, nem, ott dolgozik? Vagy mi ez?

Igazodó kampányember:Nem a kék füzet...

(folytatjuk)

***

Az igazmondó kampányember

Betelefonáló: Meg tudná nekem mondani, hogy mennyi külföldi működőtőke jött be az országba az elmúlt egy évben?

Az igazmondó kampányember: Nem, sajnos nem tudom megmondani.

Betelefonáló: És hány ember vesztette el a munkahelyét a gyárbezárások következtében?

Az igazmondó kampányember: Ő... Kevesebb, mint amennyi kapott.

Betelefonáló: De azt tudja, hogy hol kapott?

Az igazmondó kampányember: Hát, ő... valóban, területi megoszlása az sajátos... De ami a füzetbe le van írva, az igaz, a KSH adataira alapozott.

Betelefonáló: Nem, én úgy értem, hogy a versenyszférában 11300 fő vesztette el a munkahelyét, és bár tényleg 39 ezren kaptak munkahelyet, de ez mind a közigazgatásban, tehát én nem tartom valószínűnek, hogy azok helyezkedtek ott el, akik a versenyszférában. Ön szerint?

Az igazmondó kampányember: Elképzelhető, hogy nem, bár a szükség az nagy úr.

Betelefonáló: Mennyivel növelte az államadósságot a Medgyessy-kormány az elmúlt másfél évben? Ebben tud nekem segíteni?

Az igazmondó kampányember: Nem, sajnos nem tudom százalékosan megmondani.

Betelefonáló: Összegre?

Az igazmondó kampányember: Pfff... 200 milliárd?

Betelefonáló: Kettőezer milliárd.

Az igazmondó kampányember: Ja, jó, bocs, phhh...

Betelefonáló: És azt meg tudná nekem mondani, hogy miért szűnt meg a 0 százalékos adókulcs?

Az igazmondó kampányember: Igen, mivel az Európai Unióba belépés következtében kötelezően meg kellett szüntetni.

Betelefonáló: És mennyi az Európai Unióban a legmagasabb adókulcs?

Az igazmondó kampányember: Ezt nem tudom.

Betelefonáló: 23 százalék?

Az igazmondó kampányember: Nem tudom.

Betelefonáló: És miért nem csökkentettük le a 25 százalékot 23-ra, ha már a 0 százalékost viszont megszüntettük?

Az igazmondó kampányember: Nem tudom, asszonyom, bizonyára gazdasági megfontolásai voltak a dolognak.

Betelefonáló: Még egy olyan kérdésem volna, hogy tud-e nekem olyan nyereséget mondani, amely adómentes?

Az igazmondó kampányember: Nem.

Betelefonáló: A részvények árfolyamnyeresége. Ön szerint ez a kisnyugdíjasoknak és a létminimumon élőknek hoz hasznot, vagy pedig a Medgyessy-Gyurcsány-féle nagytőkéseknek? Ön szerint a részvények árfolyamnyereségének adóeltörlése melyiknek jó?

Az igazmondó kampányember: Hát, valóban nem a kisembereknek.

Betelefonáló: Nagyon szépen köszönöm. Viszont hallásra!

Az igazmondó kampányember: Viszont hallásra!

Kapcsolódó elemek