Miről informál az OM droginformációs lapja?
Az Oktatási Minisztérium a közelmúltban Droginformációs lapok címmel tájékoztató füzetet készíttetett és juttatott el a magyarországi iskolákba azzal a felszólítással, hogy a tanárok terjesszék azt a diákok körében. A kiadvány szövege és szerkesztésmódja azt mutatja, hogy az nem a drogfogyasztás megelőzését kívánja elősegíteni, hanem csupán a drogfogyasztás büntetésének elkerülését. A Fidesz Kulturális Tagozata a leghatározottabban tiltakozik a kiadvány és az OM eljárása ellen.
Dátum: 2003-10-07 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:01.595828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Állásfoglalás
Az Oktatási Minisztérium
Droginformációs lapok című kiadványáról
Az Oktatási Minisztérium a közelmúltban Droginformációs lapok címmel tájékoztató füzetet készíttetett és juttatott el a magyarországi iskolákba azzal a felszólítással, hogy a tanárok terjesszék azt a diákok körében.
A kiadvány ahelyett, hogy a kábítószer veszélyeire, a drogfogyasztás bűncselekmény voltára és annak elkerülésére hívná fel a figyelmet, relativizálja a drogfogyasztás veszélyességét és elsősorban az illegális droghasználattal kapcsolatos büntetések elkerülésének lehetőségéről tájékoztatja részletesen a közoktatási intézményekben tanuló gyerekeket. A kiadvány szövege és szerkesztésmódja azt mutatja, hogy az nem a drogfogyasztás megelőzését kívánja elősegíteni, hanem csupán a drogfogyasztás büntetésének elkerülését. Ez utóbbi - a megelőzés és a pozitív életminták hangsúlyozása nélkül nem szolgálja gyermekeink érdekeit.
A Kulturális Tagozat a leghatározottabban tiltakozik a kiadvány és az OM eljárása ellen. Felszólítja az oktatási minisztert, hogy a kiadvány terjesztését szüntesse be, és alkotmányos kötelességének eleget téve az indirekt propagandaként is felfogható tájékoztatás helyett a valódi megelőzést szolgálja intézkedéseivel.
Budapest, 2003. október 6.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Kulturális Tagozat elnöksége