Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Forró 64 milliót kapott a szír mosott pénzéből

Forró Tamás kedden elismerte, hogy az általa vezetett cég számlájára 64 millió forintot fizetett be egy magánszemély. Az MTI információja szerint Forró Tamás neve is rajta van Kulcsár Attila mintegy 200-as VIP-listáján. Forró felhagy televíziós tevékenyégével.


Dátum: 2003-10-07 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:02.254102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Forró Tamás kedden az MTI-nek elismerte, hogy az általa vezetett cég számlájára 64 millió forintot fizetett be egy magánszemély, de ez - elmondása szerint - tagi kölcsön volt, amit visszakapott. A Tízezer Kft-hez érkezett 64 millió forint egy tagi kölcsön volt, amelyet a társaság 56 százalékos tulajdonosa - egy magánszemély - fizetett be; a tagi kölcsönt aztán egy üzleti tranzakciót követően visszakapta - közölte Forró Tamás, a társaság ügyvezetője.

A televíziós újságíró arra reagált, hogy lapinformációk szerint a K and H Bank brókercégénél történt sikkasztással és pénzmosással kapcsolatba hozható cége, amelynek számlájára 64 millió forintot fizetett be a pénzmosási ügy őrizetben lévő szír gyanúsítottja.

Forró megnehezíti a Nap-Kelte tevékenységét

Megjegyezte: azzal, hogy a "sajtó egy része" több összefüggésben is kapcsolatba hozta az úgynevezett brókerüggyel, televíziós közreműködése megnehezíti a műsor, a csatorna és a kollégái helyzetét. "Ezért kezdeményeztem, hogy amíg nem tisztázódik minden az esetleges vagy állítólagos érintettségemmel kapcsolatban, addig a televíziós tevékenységemet felfüggesztem" - közölte az újságíró.

Az MTI információja szerint Forró Tamás neve is rajta van Kulcsár Attila mintegy 200-as VIP-listáján. A rendőrség eddig az ügyfelek mintegy kétharmadát hallgatta ki tanúként, de Forró Tamást még nem. Nemrég egy rendőrségi vezető úgy nyilatkozott, hogy a "problémásabb eseteket" a végére hagyják.

Retteghy István, a brókerügy őrizetben lévő szír gyanúsítottjának védője az MTI megkeresésére elmondta: védence múlt heti kihallgatásán tagadta, hogy ismerné Forró Tamást. Ekkor felmutattak neki egy, a kocsijában talált névjegykártyát, amely Kulcsár Attiláé volt, és amelynek hátoldalán többek között a Tízezer Kft. neve és számlaszáma szerepelt - tette hozzá a védő. Az ügyvéd tájékoztatása szerint a szír férfi erre nem tudott magyarázatot adni, mert 2000-ben sok készpénz be- és kifizetést tett, ezért az esetre nem emlékezett.

Védencem nem volt tagja a kft.-nek - hangsúlyozta az ügyvéd. Retteghy István megjegyezte: a Tízezer Kft. üzleti kapcsolatban állt egy társasággal, amelynek a brókerügy másik, jelenleg hazájában tartózkodó szír férfi volt a résztulajdonosa. Az üzleti kapcsolat utaztatással kapcsolatos helyfoglalás volt, 50-100 ezer forintos tételekkel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek