Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több euróérmét nyomhat a Vatikán

Az európai gazdasági és pénzügyminiszterek luxemburgi tanácskozásukon abban állapodtak meg, hogy 2004-től a korábbinál jelentősen több euróérme nyomását engedélyezik a Vatikánnak: 1 millió euró értékben a korábbi 670 ezer helyett.


Dátum: 2003-10-08 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:12.330758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A döntés értelmében felhatalmazták Olaszországot: kösse meg a megfelelő megállapodást a Vatikánnal.

Az 1 millió eurós alaptételen kívül felemelték a rendkívüli helyzetekben ezen felül nyomható euróérmék értékhatárát is, 300 ezer euróra az eddigi 201 ezerről. A Vatikán három esetben nyomhat érméket 300 ezer euró értékben: ha a Szentszék üres, ha Szentév van, vagy ha ökumenikus zsinatot hívnak össze.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek