Megróják a sikkasztásért a szocialista alpolgármestert?
Az [origo] értesülései szerint befejezte munkáját az a fegyelmi bizottság, amely Fürst György terézvárosi szocialista alpolgármester szerepét vizsgálta egy sikkasztási ügy kapcsán. A testület nem hivatalos információink szerint több ponton elmarasztalta a kerületi vezetőt, és ezért azt javasolta a képviselő-testületnek, részesítse megrovásban Fürstöt.
Dátum: 2003-10-08 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:19.392757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fürst György Terézváros MSZP-s alpolgármester munkajogi felelőssége is megállapítható egy, a kerületet is érintő sikkasztási ügyben - az önkormányzatnál a politikus szerepének vizsgálatára alakult fegyelmi bizottság szerint. A testület megállapította többek között azt, hogy Fürst túlterjeszkedett hatáskörén, olyan pénzügyi műveletekre adott engedélyt, amelyekre nem volt felhatalmazása.
A sikkasztási ügy miatt 120 millió forintja tűnt el az önkormányzati tulajdonú Terézvárosi Vagyonkezelő Rt.-nek. Emiatt nem fizet a kerület közös költséget az önkormányzati lakások után. Mivel a háromfős bizottság szerint Fürst is hibázott, ezért azt javasolják a terézvárosi képviselő-testületnek, marasztalják el a politikust, részesítsék megrovásban. Fegyelmi vétség megállapítása esetén ez a legenyhébb szankció, amivel valakit sújthatnak a képviselők.
A bizottság jelentése várhatóan nagy vitát vált ki a jövő heti rendkívüli képviselő-testületi ülésen, ahol megtárgyalják az ügyet. Hivatalosan még a képviselő-testület egyik frakciója sem foglalt állást Fürst fegyelmi ügyében, mert még nem ismerik a jelentés szövegét. Csak a részletes jelentés tanulmányozása után döntenek arról, hogyan szavaznak.
A jobboldal és a szabad demokraták ugyanakkor várhatóan támogatják a jelentést. A kerületben ugyanis - bár a koalíciós megállapodást formálisan még nem bontották fel -, gyakorlatilag augusztus 29-óta nincs együttműködés az MSZP és az SZDSZ kerületi frakciói között. Erre pedig azért került sor, mert az SZDSZ kezdeményezte, hogy vizsgálják meg Fürst felelősségét a sikkasztási ügyben.
- Mintha puccsal vette volna át a kerület irányítását a helyi MSZP - véli Rabin László, a VI. kerület munkájától, hatáskörétől megfosztott SZDSZ-es alpolgármestere. Szerinte ugyanis a két párt már a választások előtt megállapodott a későbbi együttműködés részleteiről, így arról is, hogy az SZDSZ egy alpolgármestert delegálhat, mindezt szerződésben is rögzítették. Így a választói akaratot veszik semmibe a szocialisták azzal, hogy a szabad demokraták nem vehetnek részt a kerület vezetésében - vélte Rabin.
Forrás: origo.hu
fidesz.hu