A szocialisták a jövőt is meghamisítják
Jól érzékelhetően megváltozott a szocialista képviselők kommunikációja a jövő évi adótörvényekkel kapcsolatban: egyre gyakrabban beszélnek a kedvező változásokról, amelyek csak néhány ezer embert érintenek, viszont nem szólnak a milliókat negatívan érintő módosításokról - mondta Tállai András szerdán.
Dátum: 2003-10-08 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:20.669365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több mint négymillió embert érint hátrányosan az adókedvezmények megszüntetése, az egészségügyi járulék emelése - emelte ki a fideszes képviselő.
Tállai András a szocialista frakció sajtótájékoztatójára reagált, amelyen elhangzott, hogy az adómérséklés az átlagkeresetek vonatkozásában lesz érzékelhető.
A személyi jövedelemadót tekintve 2004-ben nem tehercsökkenés, hanem tehernövekedés lesz. Egy társadalmi réteg jár majd jól, az, amelyik a legmagasabb kulccsal adózik - mondta Tállai András.
Az általános forgalmi adó kulcsainak emelésével viszont mindenki rosszul jár - tette hozzá a képviselő, rámutatva arra, hogy a magasabb áfa-kulcsokat nem indokolja európai uniós elvárás.
"Ezek a változások minden családot negatívan érintenek majd, mert drágább lesz az élet. Különösen hátrányosan érintik a módosítások az alacsony jövedelműeket és a nyugdíjasokat" - mondta.
Tállai András szerint a lakáshitelek kedvezményeinek tervezett változtatása miatt sokan mondanak majd le a lakásvásárlásról és -építésről.
Azok pedig, akik már felvették a hitelt, nem a bővítésről, hanem a törlesztésről gondolkozhatnak majd - tette hozzá.
Az ellenzéki képviselő közölte, a Fidesz csütörtökön "két csomagban" adja be módosító indítványait az adótörvényekről szóló javaslathoz.
Az első csomag az Orbán-kormány által preferált társadalmi rétegek érdekeit képviseli a családi adókedvezményekkel, valamint a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésével - mondta Tállai András. Hozzátette, a második csomag "tükröt tart" a kormány elé, a kormányprogram ígéreteit kívánja megvalósítani.
MTI - fidesz.hu