Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízéves a kisebbségi törvény: fordulat az identitás-vállalásban

Fordulat állt be az elmúlt tíz év során a magyarországi nemzetiségek önazonosság-vállalásában - mondta a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Tízéves a kisebbségi törvény című tanácskozáson, szerdán Budapesten.


Dátum: 2003-10-08 19:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:26.063717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szarka László szerint a kisebbségek legtöbb tagjánál - az anyanyelv helyett - az adott nemzetiséghez tartozás tudata vált az önazonosság meghatározásának fő motívumává.

Ennek nagy jelentősége van egy olyan környezetben, ahol már több nemzetiség jutott el a nyelvvesztés állapotába - tette hozzá.

Wolfart János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) első - 1990 és 1995 között hivatalban lévő - elnöke arról beszélt, a törvény annak ellenére alkupozícióba hozta a nemzetiségeket, hogy szövege az elfogadás folyamata során "felvizeződött".

Hangot adott azon álláspontjának: ma a társadalom nem érdeklődik annyira a nemzetiségek ügyei iránt, mint tíz évvel ezelőtt, ráadásul hiányzik egy kisebbségi lobbi, amely befolyásolhatná a születő döntéseket.

"Teendőnk van még bőven" - mondta a jogszabályról Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, aki egy évtizede a NEKH munkatársaként vett részt a jogszabály kidolgozásában.

Mint mondta: több területen - például a nemzetiségi civil szervezetek megerősítésében - kedvező volt a törvény hatása, ugyanakkor számos beváltatlan, kihasználatlan lehetőség maradt.

Heinek Ottó ezek között említette az oktatásbeli és a hivatali nyelvhasználatot, a parlamenti képviselet és a kulturális autonómiát megalapozó kisebbségi intézményrendszer ügyét.

Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnöke - hangsúlyozottan nem hivatalos álláspontot tolmácsolva - arról beszélt: "elmozdulásra volna szükség" a kisebbségek parlamenti képviselete kérdésében.

Az elektori rendszer kapcsán megjegyezte: a magyar jogrendszerben ez a közvetett választás ritka példája. Ráadásul - tette hozzá - nagyobb legitimitást biztosítanak az országos önkormányzatoknak, ha közvetlenül választanák ezeket a testületeket.

A települési és kisebbségi önkormányzatok választásának egyidejű vagy külön megrendezésével kapcsolatban úgy fogalmazott: "hajlanék arra, hogy a két időpontot lehetőleg különítsük el egymástól".

Az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke a kisebbségi joganyag módosításának szükségességéről szólva a meglévő anomáliákat sorolta. "Furcsa, hogy települési önkormányzatot nem tudunk elképzelni település nélkül, de kisebbségi önkormányzatok kisebbség híján egészen jól elvannak nálunk" - mondta Fuzik János.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek