Kigyulladt a Terror Háza pengefala
Kigyulladt a budapesti Terror Háza Múzeum pengefala szerda este, a tüzet rövid idő alatt eloltották - közölte a katasztrófavédelem.
Dátum: 2003-10-09 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:26.641042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tűz a múzeum Csengery utca felőli oldalán keletkezett az épületnek keretet adó pengefalon. A múzeum biztonsági szolgálata poroltóval próbálta megfékezni a tüzet, amelyet végül a tűzoltók oltottak el. Személyi sérülés nem történt - mondta az intézmény sajtófőnöke.
Schlett Anna, a helyszínen tartózkodó tűzoltóktól úgy értesült, hogy a tüzet feltehetően elektromos rövidzárlat okozta.
Az esetet rögzítette a Csengery utca és az Andrássy út sarkán lévő térfigyelő kamera - mondta a sajtófőnök.
A felvételen az látható, hogy a tűz mintegy kétméteres magasságban keletkezett, s onnan terjedt tovább - idézte az esetről neki beszámoló tűzoltót Schlett Anna.
A szóvivő elmondta, hogy a pengefalat éjszaka megvilágítja egy neonvezeték. A tűzoltóság feltételezése szerint abban keletkezhetett zárlat - tette hozzá.
A Terror Háza Múzeum vezetése nem gondolja, hogy összefüggés lenne a tűzeset és aközött, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal a napokban megsemmisítette a VI. kerületi önkormányzat korábbi határozatát, és nem járult hozzá a pengefal elbontásához - mondta a szóvivő.
"Egyrészt bízunk a tűzoltóság véleményében, másrészt nem szeretnénk rosszabbra gondolni. Tehát elfogadjuk ezt a teóriát ebben a helyzetben" - mondta Schlett Anna, hozzátéve, hogy az anyagi károkat csütörtökön mérik fel.
A pengefal 10-12 méter hosszan égett - mondta Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője.
MTI - fidesz.hu