Befejeződött a szüret a villányi-siklósi borvidéken
Az átlagosnál kevesebb, de kiváló minőségű szőlő termett idén a világhírű villányi-siklósi borvidéken, ahol a hét végén befejeződött a szüret. Gere Attila, a Villányi Hegyközség elnöke az MTI-nek elmondta: a hektáronkénti mintegy 25 hektoliter must 20 százalékkal alatta marad a sokéves átlagnak, de a kész borok összes savtartalma a megszokottnál 10 százalékkal magasabb, a nedűk ezáltal érettek, kellemes zamatúak, hosszan eltarthatók lesznek.
Dátum: 2003-10-09 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:28.163407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gere Attila szerint bár néhány hónappal ezelőtt a gazdák közül többen aggódtak a szokatlanul nagy nyári meleg és az aszály miatt, az ültetvényekben nem keletkezett kár, sőt, a szőlőszemeknek jót tett a sok napsütés.
A szakember kiemelte: az ország legdélibb, 2.000 hektáros borvidékén a szüret a szokásosnál 3 héttel korábban kezdődött és fejeződött be. Hasonlóra legutóbb 2000-ben, azelőtt pedig fél évszázada volt példa.
A szüretelők idén szinte minden fajtánál átlagon felüli, 21,5 és 23 közötti cukorfokot mértek, ami egyben azt is jelenti, hogy a borászoknak az erjedéskor ügyelniük kell a cukor megfelelő lebontására, ellenkező esetben a borok édesek maradhatnak, elveszíthetik jellegzetességeiket.
Gere Attila úgy vélte: az idei borok értékelését egy év múlva lehet szakszerűen elvégezni, de az eddigi tapasztalatok alapján nem kizárt, hogy az idei évjárat még a legendásnak mondott 2000-es esztendő termését is felülmúlja.
Megítélése szerint ez megfelelő marketingmunka mellett mindenképpen elősegíti a borvidék borainak külföldi értékesítését, és javítja a magyar borok presztizsét.
MTI - fidesz.hu