Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Amnesty International jelentése a fegyverkereskedelemről

Évente több mint félmillió ember hal meg világszerte a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott hagyományos fegyverektől - áll abban a jelentésben, amelyet az Amnesty International adott ki csütörtökön Londonban.


Dátum: 2003-10-09 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:32.572328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, amely a jelentés közzétételével egy időben világméretű kampányt indított a nemzetközi fegyverkereskedelem visszaszorítására, megállapította: a fejlődő térség legszegényebb országai évente kétszer annyit költenek fegyvervásárlásra, mint amennyiből egyszer s mindenkorra megoldható lenne a teljes iskoláztatás. Irene Khan, az Amnesty International főtitkára a jelentést bemutató londoni sajtóértekezleten elmondta: a terrorizmus ellen indított háború csak fokozta a hagyományos fegyverzet elterjedését a világban, mivel az Egyesült Államok lazította az exportszabályokat, hogy szövetségeseit könnyebben elláthassa fegyverekkel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek