Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mind hosszabb a koalíciós vitalista

Növekszik a koalíciós feszültség, aminek fő oka a költségvetés tervezete, de érzékelhetőek más nézeteltérések is.


Dátum: 2003-10-09 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:33.172861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP kedd esti, informális frakcióülésén szóba került, hogy az SZDSZ "cserbenhagyta a szocialistákat", amikor több képviselője nem vett részt a Gyurcsány Ferenc sportminiszter interpellációs válaszáról szóló szavazáson, a parlamentben. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy a koalíciós partner kezd úgy tenni, mintha nem ennek a kormánynak a részese lenne. Ennek kapcsán többen emlékeztették lapunkat: amikor Magyar Bálint állt az ellenzéki támadások középpontjában, az MSZP egységesen kiállt az SZDSZ-es oktatási miniszter mellett.

Szocialista körökben sérelmezik azt is, hogy az emberi jogi bizottságban az SZDSZ együtt szavazott a Fidesszel a gyűlöletbeszéd büntethetőségéről szóló javaslatról, így az MSZP kisebbségben maradt a törvény szigorítását szorgalmazva. Ellenpéldaként az oktatási törvény módosításait említik, amelyek ellen sok kifogásuk volt a szocialistáknak, a "csapatjáték jegyében" mégis támogatták. Nehezményezték, hogy a szabad demokraták nem támogatták azt az MSZP-s módosító indítványt, hogy a K&H-ügyet vizsgáló bizottságnak kormánypárti elnöke legyen, így várhatóan a fideszes Demeter Ervin áll majd a testület élén.

Konfliktusok keletkeztek a költségvetés kapcsán is. Az MSZP kedd esti elnökségi ülésén is szóba került Bőhm András (SZDSZ) keddi felszólalása, amelyben élesen bírálta a szocialistákat, a nagyvárosi tömegközlekedés támogatásával, illetve annak általa sérelmezett hiányával kapcsolatban. Előzőleg a liberálisok közölték, támogatják a költségvetést, ha az önkormányzatok többet kapnak a tervezettnél, tömegközlekedésre például 12 milliárdot. (Ebből nyolcmilliárd jutna Budapestnek.) A bejelentés kormánykörökben olyan felzúdulást keltett, hogy a kabinet komolyan fontolgatta a nyilvános konfrontálódás lehetőségét Demszky Gáborral. Sőt az is felmerült, hogy lemondásra szólítsák fel: ha nem tudja megoldani Budapest problémáit, ne az ország öszszes adózójával fizettesse meg ennek az árát. Végül, a MeH-ből a múlt héten informálisan jelezték Demszkynek, hogy félő, túlfeszíti a húrt, értesült lapunk. (Demszky Kanadába utazott, nem tudtuk elérni.)

A szocialista párt több, a kényes helyzetre való tekintettel név nélkül nyilatkozó vezetője szerint a helyzet kezelhető, tárgyalással megoldhatóak a problémák. A szabad demokraták e tekintetben osztják a szocialisták véleményét, továbbá abban is, hogy valóban a költségvetés hozta felszínre a két párt szemléletbeli különbségeit. A konkrét kifogásokkal azonban nem értenek egyet. Az SZDSZ egyik vezető politikusa a Gyurcsány-ügyről azt mondta: "nem köztünk kellene keresni a felelősöket, a miniszter mellett ugyanis az SZDSZ többsége kiállt, az interpellációs válaszairól viszont nem szavazott többek között Kovács László, az MSZP elnöke sem". Magyar Bálint ügyeit pedig nem tartják összehasonlíthatónak Gyurcsány "gazdagodásának rejtelmeivel".

A gyűlöletbeszéd büntetőjogi szankcionálását a párt alkotmányellenesnek tartja, ezért nem támogatja. A brókerbizottság kormánypárti elnökének kinevezését is a jogállamiságról vallott elveik, nem pedig az ellenzék kedvéért szavazták le - állítják a szabad demokraták.

Az SZDSZ befolyásos politikusai - név nélkül nyilatkozva - elismerik, hogy nem feltétlenül jó taktika a BKV, illetve az önkormányzatok támogatása érdekében "előreszaladni". Viszont a vita szerintük csak a támogatás forrásainak megtalálásáról szól, a lényegben egyetértenek. Demszky Gábor mellett pedig azért sorakoznak fel, mert a helyi közösségek pozíciójának javítását kulcskérdésnek tartják, és szerintük a főpolgármester következetesen képviseli választóinak - nem mellékesen a párt bázisának - érdekeit, még ha ahhoz az SZDSZ-nek az akciózást nem feltétel nélkül támogató, pragmatikusabb vezetése nem mindig tapsol.

Az SZDSZ számára viszont nehezen feldolgozható az szja-tábla körüli koalíciós vita felmelegítése. Lendvai Ildikó a Népszabadságnak nyilatkozott arról az önkormányzatok többlettámogatásának fedezetéről szólva, hogy könnyebb volna az élet, ha az szja-t az SZDSZ-re való tekintettel jövőre nem kellene csökkenteni, ez esetben ugyanis a költségvetés százmilliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatna. Az SZDSZ-ben arra figyelmeztetnek: a kormány és a koalíciós pártok közösen döntöttek az adótábláról. Emellett a liberálisok a szocialisták "gazdagellenes retorikáját" (azaz a negyedik, a leggazdagabbakat sújtó adókulcs bevezetésének indoklását) sem üdvözölték, mondván: a magasabb jövedelműek most is sokkal többet adóznak.

A szegényebbek pedig kevesebbet, mert nincs miből, válaszolják a szocialisták. Az egyeztetések folytatódnak.

Nyusztay Máté-Nagy Szilvia, Népszabadság, 2003. október 9., 1-4. oldal

Kapcsolódó elemek