Settecento Budapesten
Az egész settecento korszakba betekintést nyújt az az új tárlat, amely a Szépművészeti Múzeum Márvány-csarnokában tekinthető meg csütörtöktől - mondta Mojzer Miklós, a múzeum főigazgatója sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-10-09 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:34.441698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az olasz irodalom és művészet 18. századi szakaszára jellemző festmények, valamint az elhelyezésükre szolgáló Márvány-csarnok restaurálása összesen 13 évig folyt.
A csarnok "berendezésével" főként a velencei settecento nagy dísztermeit idézik. Ötvenkét, a 18. században készült olasz festményt helyeztek itt el állandó kiállítás céljából - mondta Mojzer Miklós.
Maga a csarnok - a múzeum egyik legdíszesebb terme - a bejárati előcsarnokból nyílik. Mojzer Miklós elmondta: a most bemutatott 52 kép kép közül 1906-ban, a múzeum megnyitásakor még csak tíz volt az intézményben. A tárlatban szereplő egyik festmény egyelőre csak fotómásolat formájában került fel a csarnok falára, mivel a képet jelenleg is restaurálják, s a felújítása legalább még két hónapot vesz igénybe.
Mojzer Miklós kitért arra is, hogy a Szépművészeti Múzeum nyolc csarnokából a mostanival együtt hatot újítottak fel és rendeztek be teljesen. Hátra van azonban még, például, a "romos" Római-csarnok helyreállítása - mondta.
Dobos Zsuzsa, a bemutató egyik rendezője az MTI-nek elmondta: a settecento-korszak festményeit műfajonként csoportosítva helyezték el a Márvány-csarnokban.
Láthatóak zsánerképek, csendéletek, portrék, tájképek, városlátképek és épületeket ábrázoló képek is - sorolta.
Dobos Zsuzsa utalt arra, hogy a bemutatott műalkotások közül hét a velencei Palazzo Boldaniból származik, s letétként az 1940-es évek óta a Szépművészeti Múzeumban vannak.
A Márvány-csarnokban látható Antonio Canal, azaz Canaletto két Rómáról készült festménye, a Piazza del Campidogliot és az Antonius és Faustina templomot ábrázoló műalkotások. Mindkét festmény 1953-ban, a Fővárosi Képtár gyűjteményéből került a Szépművészeti Múzeumhoz.
Francesco Fontebasso három alkotása is a Márvány-csarnokban látható ezentúl. Két nagyméretű képe: a Scipio nagylelkűsége, illetve az Antiochos és Stratonike című alkotása, valamint az Iphigenia feláldozása című mennyezeti freskó a velencei Palazzo Boldaniból való. A három festményt már 1990-ben restaurálták a múzeum munkatársai.
Az Esterházy-gyűjteményből származik a "Maximilian Pfeiler: Három puttó gyümölcscsendélettel" néven ismert alkotás. Erről felújítása közben derült ki, hogy a képen látható három angyalszerű alakot nem a festményen jegyzett művész, hanem Michele Rocca pármai festő készítette.
A Szépművészeti Múzeum Márvány-csarnokában helyezték el még Giacomo Francesco Cipper három alkotását is, a Fiatal parasztpár zenészekkel, a Fiú madarakkal és a Fiatal muzsikusok című festményt, egy ismeretlen észak-olasz, valamint egy ismeretlen francia festő műveit, Bartolomeo Pedon műalkotását a Tájkép folyóval című festményt, Sebastiano Ricci Sziklás táj című festményét, Vittorio Amadeo Cignaroli és Giuseppe Zais tájképeit is.
A Szépművészeti Múzeum bemutatója kapcsolódik a budapesti Olasz Kultúrintézet júliusban elindított programsorozatához is, amelyet Olaszország féléves európai uniós elnöksége tiszteletére szerveztek.
MTI - fidesz.hu