A WHO a Látás Világnapja alkalmából
A világon 45 millió vak ember él, további 135 millió pedig súlyos látási nehézségekkel küzd, miközben mindezek 80 százaléka megfelelő kezeléssel megelőzhető vagy gyógyítható lenne - derül ki az Egészségügyi Világszervezet csütörtökön közzétett adataiból.
Dátum: 2003-10-09 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:40.685249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szembetegségek 90 százalékban a fejlődő országok lakóit sújtják. Abban a térségben egyes számítások szerint öt másodpercenként elveszti a szeme világát egy ember a szegénység okozta vitaminhiány, illetve a szemüveg és az orvosi ellátás hiánya miatt. A Látás Világnapja alkalmából Genfben kiadott összeállítás szerint a vakságot és súlyos szembetegségeket 80 százalékban meg lehetne előzni, illetve időben és hatásosan kezelni lehetne. A világszervezet ezért felszólította a nemzetközi közösséget, hogy igyekezzék minden eszközzel sikerre vinni a közel öt éve meghirdetett Látás 2020 kezdeményezést, amelynek fő célkitűzése, hogy a nevében foglalt időpontra elérjék, ne nőjön tovább a vakok száma (ha a világtalanok aránya a jelenlegi tempóban gyarapszik, tizenhét év múlva már 70 millióan lehetnek). A szembetegek legnagyobb része szürkehályogtól szenved, amely sok esetben műtéttel gyógyítható lenne. A Látás 2020 kampány jegyében növelik a szemorvosok számát a fejlődő országokban, fokoznák a küzdelmet a szembetegségek - mindenekelőtt a szürkehályog - ellen, hatékonyabban igyekeznének fellépni az A-vitaminhiány ellen, és növelnék az eszközellátást, például a műanyag lencsék alkalmazását is. Már mintegy száz országban nemzeti akcióprogramot állítottak össze a kezdeményezés nyomán, de ezek hatása egyelőre csekélynek mutatkozik - mondta az AFP hírügynökségnek Ivo Kocur, a WHO ágazati illetékese. A sikeresebben harcolók között említette Etiópiát, Ugandát, Indiát és Kambodzsát, míg a legsúlyosabb helyzetben lévőnek a szubszaharai térség lakóit ítélte.
MTI - fidesz.hu