Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszkynek nincs koncepciója a közlekedés megoldására

A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció felszólítja a főváros vezetését, hogy fejezzék be a polgárok felesleges riogatását, illetve azt a méltatlan viselkedést, amit az elmúlt napokban a BKV helyzetével kapcsolatban folytattak.


Dátum: 2003-10-09 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:41.875971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében emlékeztet rá, hogy Demszky Gábor 30 százalékos BKV-tarifaemelést, 90 százalékos diák-nyugdíjas bérletáremelést jelentett be, s kilátásba helyezte a közlekedési vállalat csődjét is, ha nem kapnak elé támogatást. A képviselőcsoport úgy véli, e felelőtlen, kapkodó kijelentések arra utalnak, hogy a főpolgármesternek nincs koncepciója a fővárosi tömegközlekedés biztonságos működtetésére. Ezért a külső támogatások kikényszerítésével akarja rendezni a cég problémáját, miközben a főváros évente egyre kevesebb pénzt biztosít a BKV-nak. A frakció egyetért az állami tömegközlekedési normatívával. Elengedhetetlennek tartják, hogy a főváros is részt vegyen a BKV finanszírozásában. Az inflációnál nagyobb mértékű tarifaemelést azonban elutasítják. A képviselőcsoport bízik abban, hogy a jövő hétre kezdeményezett ötpárti közgyűlési egyeztetés sikeres lesz a BKV finanszírozásáról. Remélik, hogy indítványaikkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fővárosi tömegközlekedés helyzetét megnyugtatóan rendezzék.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek