Az jelentheti a rendszerváltás végét, ha az emberek valami mellett szavaznak
Ha a magyar ember a jövőt fürkészi, a naptárában három évszámot mindenképpen érdemes bejelölni, mégpedig 2004-et, 2007-et és 2012-őt - fogalmazott Orbán Viktor kedden Szolnokon a Márai Sándor Polgári Kör "Hol végződik a múlt, és hol kezdődik a jövő?" című rendezvényén tartott előadásában.
Dátum: 2002-04-03 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:10.739683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2