Forró Tamás nehéz helyzetbe kerülhet
Forró Tamás cégéhez Kulcsár Attila utasítására fizetett be 64 millió forintot El Abed Hassan; a pénz két nappal korábban a Montrade-től érkezett a szír férfihoz - tudta meg a Magyar Nemzet. Jogászok szerint a riporter védekezése - miszerint tagi kölcsönről van szó - hihetetlen, figyelembe véve azt, hogy kiket vontak be a tranzakcióba.
Dátum: 2003-10-10 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:47.254282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó jogászok érthetetlennek tartják, hogy a rendőrség miért halogatja Forró Tamás kihallgatását, miután kiderült, hogy több gyanús átutalás is köthető a riporterhez. - Ebben az esetben az idő a riporternek dolgozik, aki így felkészülhet a kihallgatására - figyelmeztetnek szakértők. Bár a nyomozó hatóság személyiségi jogokra hivatkozva nem közölt konkrétumokat az újságíró szerepéről az ügyben, annyit általánosságban elmondtak, hogy a K&H Equities Rt.-nek több, a médiából ismert ügyfele volt, akik közül már tanúként kihallgattak egyeseket. Az ORFK sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a brókercég problémásabb ügyfeleit meggyanúsíthatják a bűncselekmény-sorozat kapcsán. Jogi szakértők szerint az eddig nyilvánosságra került hírek szerint egyáltalán nem zárható ki, hogy Forró Tamással is ez fog történni, ugyanis védekezése, miszerint a 64 millió forintos befizetés egy tagi kölcsön volt, nehezen tartható.
A Magyar Nemzet információi szerint személyesen Kulcsár Attila utasította a pénzmosás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő El Abed Hassant, hogy fizesse be a két nappal korábban a Montrade Ltd. magyarországi kirendeltségétől érkezett pénzt a Tízezer Kft. számlájára. Ha valóban tagi kölcsönről van szó, amelyet a társaság 56 százalékos tulajdonosa, egy magánszemély adott a cégnek - ahogyan Forró állítja -, miért kellett az ügyletbe egy szír magánszemélyt és egy off-shore céget is bevonni Kulcsár közreműködésével? - hangoztatták kételyeiket jogi szakértők.
A Montrade-től - egy internetes újság értesülései szerint - két részletben további százmillió forint is érkezett a Forró-cég számlájára. A vállalkozásban egyébként különböző időszakokban tulajdonosként megjelent Kulcsár exbarátnője, és a K&H-botrány egyik sokat vitatott szereplője, a Britton Kft. is. Forró emellett felügyelőbizottsági tagja volt a KH Invest Kft.-nek, amelyben egy időben ügyvezetőként tevékenykedett a jelenleg bécsi kiadatási őrizetben lévő Kulcsár is.
Magyar Nemzet, 2003. október 10.