Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arafat kórházba vonul

Gyomorrákban szenved az amerikai Time magazin szerint Jasszer Arafat. A magazin internetes honlapja a palesztin elnök rámalláhi rezidenciájának egyik munkatársára hivatkozva közölte ezt pénteken.


Dátum: 2003-10-10 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:47.568985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Time forrása szerint a Palesztin Hatóság vezetőjének sürgős kórházi ellátásra van szüksége, hogy megműthessék daganatával. Arafat állítólagos gyomorrákjáról előző nap a katari központú al-Dzsazíra televízió is beszámolt - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség. A 74 éves palesztin vezetőt, akinek egészsége két hete láthatóan megrendült, szerdán egy jordániai és egy egyiptomi orvoscsoport is megvizsgálta, állapotáról azonban nem közölt semmilyen részletet. Az egyiptomi orvoscsoport vezetője az al-Vatan című szaúdi lapnak nyilatkozva csütörtökön cáfolta, hogy Arafatot megmérgezték volna, s azt állította, hogy a palesztin vezető gyomorproblémái rendkívüli kimerültségére vezethetők vissza - jelentette az ITAR-TASZSZ. Korábban Arafat munkatársai hol arról beszéltek, hogy influenzán esett át, hol pedig arról, hogy vírusos gyomorfertőzést kapott. Kedden a brit média arról adott hírt, hogy infarktuson esett át. A legutóbbi, gyomorrákot valószínűsítő hír kapcsán a Time mindamellett megállapítja, hogy ha Arafatot egy operáció érdekében tényleg el kell szállítani Rámalláhból, az nehéz döntések elé állítja Izraelt és a palesztinokat is. Izrael korábban többször hangoztatta, hogy mérlegeli Arafat száműzésének lehetőségét, illetve azt, hogy ha elhagyja a palesztin területeket, többé nem engedik őt vissza oda. Arafat ezzel szemben leszögezte, hogy semiképp sem hagyja magát eltávolítani Rámalláhból. Az izraeli külügyminisztérium egy képviselője pénteken mindenesetre kijelentette, hogy amennyiben Arafat kórházi ápolásra szorul, megvizsgálják azt a kérdést, hogy lehetővé tegyék számára Rámalláh elhagyását - írta az ITAR-TASZSZ. Az izraeli hadsereg 2001 decembere óta blokád alatt tartja a palesztin vezető rezidenciáját, s nem engedi őt kimozdulni az izraeli hadsereg által részben lerombolt épületegyüttesből.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek