Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Autós adós, fizess

A múlt évben Szekszárdon ezerkétszázan nem jelentették be a polgármesteri hivatalnak, hogy új autót vettek. Kötelességük lett volna. A napokban ők 20.000 forintról szóló büntetési csekket kaptak. A Fidesz szekszárdi szervezete nem a büntetést, csak ennek módját és mértékét kifogásolja.


Dátum: 2003-10-10 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:51.546933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz kezdeményezte demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatón Horváth István frakcióvezető elmondta, hogy a maximálisan kiszabható büntetés mértéke 100.000 forint, de hogy a minimum összeg mekkora lehet, nincs törvényileg szabályozva. A kiszabott 20.000 forint bírságot a Fidesz túlzásnak tartja. Szerintük elegánsabb lett volna, ha a hivatal egy-két ezer forintos bírságot szab ki először, s nyolc napos határidőt ad az állampolgároknak arra, hogy azok bejelentési kötelezettségüknek eleget tegyenek. Ha valaki ezek után is elmulasztja bejelenteni új autóját, az jogosan büntethető nagyobb összegre. Horváth István szerint a hivatal és a kormányzó koalíció figyelmét fel kell hívni arra, hogy az ilyen intézkedések nem a választók érdekeit szolgálják. A Fidesz szerint az ezerkétszáz ember nem akarta magát kihúzni a kötelezettség alól, pusztán tájékozatlanok voltak.

A törvény nem tudása természetesen nem mentesít ezek betartása alól, de mindenképpen kommunikációs zavarról, hiányról lehet szó. Ez utóbbit dr. Ferincz János aljegyző is megerősítette. Azt viszont, hogy a nem fizetők tájékozatlanságból mulasztottak volna, az aljegyző cáfolta. Szerinte ugyanis sikk nem fizetni. Tavalyelőtt négyezer új autótulajdonos közül ötszázhuszonkilenc nem jelentette be új szerzeményét a polgármesteri hivatalnak. A következő évben a több mint háromezer autó egyharmada után nem fizetnek súlyadót. Az előző években mindig küldtek felszólítást, mely tartalmazta a büntetés lehetséges mértékét, ám ezeknek nem volt foganatja. Azok, akik most csekket kaptak, legalább kilenc hónappal túllépték a tizenöt napos bejelentési határidőt, illetve nem fizették a súlyadót. Aki nyomós okból mulasztott, annak büntetését mérséklik. A továbbiakban pedig a büntetés mértéke csak nő, s aki nem hajlandó fizetni, annak adósságát kocsijára, lakására is ráterhelhetik.

Budavári Kata, Tolnai Népújság

Kapcsolódó elemek