Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszegett ígéretek: szocialistáéknál politikai siker

Nőnek a diákhitel kamatai, drasztikusan csökkennek az utazási kedvezmények, nem épülnek kollégiumi helyek, nincs ingyenes tankönyv, sem jogosítvány, a tandíjat csendben visszalopják. Vajon miért nevezik a költségvetés fiatalokat érintő részét politikai sikernek a szocialisták?


Dátum: 2003-10-10 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:53.313848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A FIDELITAS KÖZLEMÉNYE A FIBISZ 2004-ES IFJÚSÁGPOLITIKÁJÁRÓL

Aki azt állítja, hogy 2004 a gyermekek és a fiatalok támogatásának éve lesz, az nem ismeri a kormány által benyújtott költségvetési javaslatot, vagy szándékosan hallgat a korábbi ígéretekről illetve a fiatalokat érintő kedvezmények megvonásáról. Úgy véljük, hogy Újhelyi István szocialista képviselő pénteki sajtótájékoztatóján nem vett tudomást a tényekről, amikor arról beszélt, hogy a költségvetés fiatalokat érintő része politikai siker.

A szocialisták ugyanis azt ígérték, hogy kedvezőbbé teszik a diákhitel felvételének körülményeit a felsőoktatási hallgatók számára, akik ebből csak azt érzékelik, hogy nőnek a diákhitelek kamatai.

Ígérték azt is, hogy a tanulók számára a lakóhely és az iskola közötti utazást ingyenessé teszik, ezzel szemben az utazási kedvezmények drasztikus csökkentésével fiatalok tömegei kerülnek nehéz helyzetbe.

Ígértek tízezer új kollégiumi helyet, amelyből másfél év alatt még nem épült egy sem: a tervek ráadásul magántőke bevonását vázolják, így azok szinte bizonyosan elérhetetlenek lesznek a felsőoktatásban tanulók többségének számára.

A diákoknak még 2004-ben sem lesz ingyenes a tankönyv, az ingyenes jogosítványnak pedig nyoma sincs a jövő évi költségvetésben, pedig ezt is 2004-re ígérte a szocialista kormányzat.

Egyes egyetemek hallgatói pedig már most azt tapasztalják, hogy lopakodik vissza a tandíj.

A kormány által eddig rendszeresen nyirbált otthonteremtési támogatás újabb módosításának következményeként fiatalok ezrei kerülnek nehéz helyzetben lakásvásárlásuk során.

Újhelyi István állításával ellentétben nehezebb helyzetbe kerülnek azon ifjúsági kisközösségek is, akik szabadidejüket értelmesen szeretnék eltölteni, hiszen a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram költségvetése 500 millióról 210 millió forintra csökken, a szabadidőparkok, vidámparkok, strandok, uszodák belépőjegyei az ÁFA növekedés következtében drágulnak.

Ráadásul az Ifjúsági- és Sportminisztérium által beharangozott Kell Egy Hely programra a költségvetés valójában csak 50 millió forintot szán, nem pedig 2 milliárdot, az ígéretekben ugyanis még ez az összeg szerepelt.

Bár a Fibisz és Újhelyi István is érzékeli a fiatalok körében a kormány iránt tapasztalható elégedetelenséget, úgy véljük, hogy nem elégséges az utazási kedvezmények csökkentése ellen benyújtott módosító javaslat: szükséges lenne az ifjúsági szférát hátrányosan érintő többi költségvetési fejezet sürgős felülvizsgálatára is.

Budapest, 2003. október 10.

A Fidelitas Országos Elnöksége

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek