Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista látszatjavaslatok

"A szocialisták tehetetlensége" miatt egyre rosszabbul mennek a dolgok, a gazdaság egyre súlyosabb válságba kerül, és ezt az emberek már a bőrükön is érzik - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője pénteken, Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető szavaira reagálva.


Dátum: 2003-10-10 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:54.178254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben a helyzetben a szocialisták olyan adótörvényeket akarnak bevezetni, amelyek emelik a gáz, a villamos energia, a távfűtés és az utazás árát is - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Lendvai Ildikó nyíregyházi tájékoztatóján közölte, a jövő évi költségvetéshez benyújtott MSZP-s módosító javaslatok két célt szolgálnak: egyrészt minél több lehetőséget találni a gazdasági építkezésre, mindenekelőtt a munkahelyteremtésre, másrészt "az esélyadás folytatását" a nehezebben élők számára.

Halász János kijelentette, a szocialisták "hozzá nem értésük árát most az emberekkel akarják megfizettetni". A vállalkozások segítéséről beszélnek, de korábban megszüntették a kis- és középvállalkozások támogatását célzó Széchenyi-programot - tette hozzá a szóvivő.

Mint mondta, a szocialisták a munkavállalók elhelyezkedésének támogatásáról is beszélnek, miközben több mint 50 ezer állást akarnak megszüntetni.

"Sajnos, ezek a szocialista látszatjavaslatok nem segítenek a 2004-es leépítés költségvetésén" - fogalmazott Halász János.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek