Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajai halászháló-készítő kiállítása Kecskeméten

Egy bajai halászháló-készítő mester, Pencz József kézműves munkáiból nyílt kiállítás pénteken Kecskeméten, a Népi Iparművészeti Múzeumban.


Dátum: 2003-10-11 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:55.999880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A december 20-ig megtekinthető kiállításon kizárólag természetes anyagokból - kenderből és fából - készült halászati eszközök: különböző funkciójú, formájú és méretű hálók, merítőszákok, varsák láthatók.

"Az én édesapám halászott, de hálót kötni nem tudott, a mesterség alapjait egy idős bajai halásztól, Taba Dánieltől tanultam meg, de rajta kívül sok-sok halász mutatta meg a maga fortélyait" - mondta Pencz József.

Hozzátette: sok esztendő alatt megszerzett tudását ő már tovább tudta adni mindhárom gyermekének, 13 éves fián kívül 15 és 18 éves lányainak is.

Mint megjegyezte: korábban egyáltalán nem volt szokatlan, hogy nők is kötötték a hálót, de ma már többnyire "nagyüzemileg készült gyári dolgokat" használnak a halászok.

Pencz József elmondta, hogy ma már főként műanyagból gyártják a halászati eszközöket, ő viszont még a hálókötő-tűt és az egyenletes szemtávolsághoz szükséges bordát is maga készíti, az előbbit bodza-, az utóbbit pedig keményfából.

Az általa előállított termékek jelentős részét már nem a halászok vásárolják, hanem főként múzeumok, néprajzi gyűjtemények, faluházak, míg a kisebb méretű úgynevezett díszítőhálókat magánemberek veszik üdülőjük vagy lakásuk szépítéséhez.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek