Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pinochet gyilkoltatta meg Eduardo Freit?

Eduardo Frei Montalva volt chilei elnököt egy 1981-ben elvégzett ártalmatlan műtét után még a kórházban szándékosan megfertőzték, és a volt államfő ennek következtében halt meg 1982 elején - állítja egy hajdani katona.


Dátum: 2003-10-11 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:56.897848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A chilei köztévében (TVN) csütörtök este elhangzott nyilatkozat alátámasztotta az áldozat családjának már évek óta táplált gyanúját, amely szerint Augusto Pinochet akkori diktátor tétette el láb alól Freit.

Andrés Valenzuela, a légierő volt őrvezetője szerint egyik bajtársának felesége, aki az idő tájt éppen a santiagói Santa María kórházban dolgozott ápolónőként, látta, amint egy orvos megfertőzte Frei műtéti sebét.

A TVN úgy mutatta be a most franciaországi száműzetésben élő Valenzuelát, mint aki az 1973 és 1990 közötti Pinochet-diktatúra elnyomó apparátusához tartozott egy katonákból és polgári személyekből álló rohamcsapat tagjaként.

Valenzuela elmondta, hogy a halálos fertőzőanyagot a titkosszolgálatnak dolgozó vegyész, Eugenio Berríos készítette. Berríost 1993-ban feltehetően a Pinochet-rezsim volt titkos ügynökei megölték Uruguayban.

Frei 1964-től irányította a dél-amerikai országot a szocialista Salvador Allende 1970-ben aratott választási győzelméig.

A kereszténydemokrata párt elnökeként halála előtt kísérletet tett arra, hogy megszervezze a demokratikus erők Pinochettel szembeni ellenállását - mondta lánya, Carmen Frei Ruiz-Tagle szenátor. A családot röviddel az apa halála előtt többen is felhívták névtelenül, és a rejtélyes telefonálók már akkoriban is szándékos fertőzésről és mérgezésről beszéltek - tette hozzá a szenátor asszony a dpa jelentése szerint.

A diktatúra utáni második demokratikusan megválasztott államfőként a volt elnök egyik fia, Eduardo Frei Ruiz-Tagle került hatalomra, aki 1994 és 2000 között vezette Chilét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek