Rumsfeld: meglepően hatékony a Szaddám-párti ellenállás
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter meglepve tapasztalja, milyen hatékonyan képesek fenntartani az iraki konfliktust a Szaddám Huszein megbuktatott elnökhöz hű erők jóval a főbb harci cselekmények bejelentett vége után.
Dátum: 2003-10-11 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:55:58.602241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az exállamfő volt félkatonai erőinek jelentős szerepük van az iraki nép körében mutatkozó félelemben - mondta Rumsfeld helyi idő szerint pénteken a kaliforniai Simi Valleyben, a Ronald Reagan Elnöki Könyvtárban összegyűlt több mint 500 főnyi hallgatóság előtt.
"Végiggondolva a dolgot, azt hiszem, a leginkább az lepett meg, hogy az úgynevezett Fidáíjín Szaddám (milícia) emberei mennyire képesek terrorizálni és megfélemlíteni az iraki nép többi részét, elriasztani őket attól, hogy a másik oldalra álljanak" - mondta a miniszter egy hallgatói kérdésre válaszolva.
Rumsfeld elmondta, hogy Irakban a koalíció erői naponta 1700 járőrözést hajtanak végre, s csupán egytized százalékuk keveredik valamilyen fegyveres konfliktusba. "Ez az arányokat tekintve igen csekély intenzitású helyzet, még ha emberek meghalnak is benne" - idézte a védelmi miniszter szavait az AP amerikai hírügynökség.
MTI - fidesz.hu