Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eredményhirdetés a Moholy-filmfesztiválon

Minden eddiginél színvonalasabb alkotások szerepeltek a Moholy-filmfesztiválon, a magyar nyelvű kisközösségi televíziók ötödik találkozóján, amelynek eredményhirdetését szombaton este tartották Révkomáromban.


Dátum: 2003-10-11 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:03.605347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világhírű fotográfusról, művészeti szakíróról, festőművészről, Moholy Nagy Lászlóról elnevezett fesztiválra az idén 23 alkotóműhely küldte el félszáz művét dokumentum- és fikciós film, tévéműsor és ezúttal először családi film kategóriában - közölte a szervezők egyike. A találkozóra a magyar stúdiók képviselői mellett Szlovákiából, Erdélyből és Szerbia-Montenegróból is érkeztek alkotók.

Gál Anasztázia elmondta: a fesztivál fődíját a neves szakemberekből álló zsűri a szabadkai Délvidéki Videokrónika munkatársai, Siflis Zoltán rendező és Vladimír Rasic operatőr Tolja a szél a szekeret című dokumentumfilmjének ítélte oda, amely egy, a vajdasági tanyákon játszó színházi társulat mindennapjait mutatja be.

Hozzátette: a legjobb határon túli alkotásnak a Bódva-völgyi Stúdió (Szlovákia) Hatodik nyári egyetem Jászón című tévéműsora, T. Nagy Imre rendező és Nagy István alkotása bizonyult, amely mondanivalójában a kárpát-medencei magyarság összefogására buzdított.

A seregszemlén díjat kapott továbbá a debreceni, a lajosmizsei, a nyíregyházi, az oroszlányi, a sátoraljaújhelyi, a szombathelyi televízió, valamint a bukaresti Intermédia Stúdió.

Gál Anasztázia szólt arról is, hogy a fesztivál vendége volt a szlovéniai Lendván működő Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. Képviselői nemcsak versenyfilmmel jelentkeztek, hanem egy kiállítást is hoztak, amely bemutatja az ottani magyar közösség művészeti csoportjait, kiadványait, kiemelkedő alkotóit és alkotásait.

A szervező megemlítette: a Révkomáromban és Komáromban tartott programokban két médiakonferencia is szerepelt. Az egyiken a kultúra és a média kapcsolatáról, a másikon pedig az EU-tagság nyújtotta új lehetőségekről és feladatokról cseréltek véleményt a résztvevők.

A találkozó vasárnap Révkomáromban a díjnyertes alkotások bemutatásával zárul.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek