Két tehetetlenkedő közgazdász a kormányban
A következő év a leépítések éve lesz. A szocialisták ígéretei ellenére az infláció többszörösével emelkednek az energiaárak, az emberek megsarcolására új adónemeket vezetnek be, az autópálya-építések szinte leálltak, csökken a bérek és a nyugdíjak értéke - áll a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakció elnökségének szombati közleményében.
Dátum: 2003-10-12 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:03.906796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Kovács László a mai napon a szomorú jövő költségvetéséről tartott sajtótájékoztatót. Az általa elmondottak sem tudják ugyanis elfeledtetni, hogy 2004 a leépítések éve lesz. Ígéreteik ellenére az infláció többszörösével emelkednek az energiaárak, az emberek megsarcolására új adónemeket vezetnek be, az autópálya-építések szinte leálltak, csökken a bérek és a nyugdíjak értéke.
Bár érthető, hogy Kovács László kormánya két tehetetlenkedő közgazdászának, Medgyessy Péternek és László Csabának a segítségére siet, mégis helyesebben tette volna, ha marad a kaptafánál, és nem szól bele olyan dolgokba, amihez nem ért.
Budapest, 2003. október 11.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Frakció Elnökség
fidesz.hu