Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Takargatnivaló vagyonnyilatkozatok?

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja meglepetéssel fogadta, hogy a képviselői mandátummal nem rendelkező kormánytagoknak, a kezdeti lelkesedés után, mintha mégsem akaródzna nyilvánossá tenni vagyonbevallásukat - áll a vasárnap kiadott közleményben.


Dátum: 2003-10-12 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:05.277659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja meglepetéssel fogadta, hogy a képviselői mandátummal nem rendelkező kormánytagoknak, a kezdeti lelkesedés után, mintha mégsem akaródzna nyilvánossá tenni vagyonbevallásukat. Emlékezetes, mind Gyurcsány Ferenc, mind a szocialista frakció támogatta a Fidesz azon javaslatát, hogy az átláthatóság érdekében mindenkire érvényes szabályozás kerüljön bevezetésre. Lapinformációk szerint azonban úgy tűnik, az egyetértés csak elviekben létezik, amint a konkrét lépésekről esik szó, a miniszterek farizeus módon magyarázkodnak és meghátrálnak. Ez a magatartás nem javít sem Magyarország, sem a kormány megítélésén, hiszen az emberekben azt az érzést keltheti, mintha a Medgyessy-kormány néhány tagjának takargatnivalója volna. Éppen ezért a Fidesz Frakció Elnöksége felszólítja az érintett minisztereket, hogy önként, még a törvénymódosítás előtt hozzák nyilvánosságra vagyonnyilatkozatukat, hiszen elvárható, hogy akik a polgárok adóforintjainak milliárdjairól döntenek, maguk is ellenőrizhetőek legyenek. Ellenkező esetben a Fidesz kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés sürgős eljárásban tárgyalja a vonatkozó törvény módosítását.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Frakció Elnökség

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek