Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jasszer Arafat belügyminisztert nevezett ki

Jasszer Arafat palesztin hatósági elnök Hakam Balávi személyében mégis nevezett ki belügyminisztert az Ahmed Korei vezette palesztin válságkormányba - közölte hétfőn egy magas rangú palesztin tisztségviselő.


Dátum: 2003-10-13 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:13.871067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arafat választottja az utóbbi időben a palesztin vezetésen belül kemény vitákat kiváltó kényes posztra a kabinet eddigi főtitkára, parlamenti képviselő.

Nabíl Saat palesztin külügyminiszter vasárnap közölte, hogy a válságkormány belügyminiszter nélkül végzi majd munkáját. Egy másik palesztin tisztségviselő jelezte, hogy a belügyi feladatokat az átmeneti időszakban a közvetlenül Arafat irányítása alatt álló palesztin nemzetbiztonsági tanács látja el.

Arafat ellenezte, hogy a belügyi posztot egy tábornok, Nászer Juszef töltse be, míg Korei támogatta Juszefet. Korábban a palesztin elnök és az előző miniszterelnök, Mahmúd Abbász között a biztonsági erők fölötti ellenőrzés miatt éleződött ki az ellentét.

Arafat és Korei között a hét végére már csitulni kezdtek az ellentétek, amikor a miniszterelnök vasárnap bejelentette: a válságkabinet mandátumának lejárta után, az egy hónap múlva megalakuló kormányban nem kíván miniszterelnök maradni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek