Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Európai Unió külügyminiszterei Irakról és a Balkánról

Az Európai Unió külügyminiszterei elfogadták az Európai Bizottság javaslatát, hogy a szervezet jövőre 200 millió euróval támogassa Irak újjáépítését. Egyben emlékeztettek: az EU, illetve tagállamai már korábban megígértek összesen 730 millió eurót az iraki humanitárius helyzet javítására, s a mostani, 200 milliós keret ezen felül értendő.


Dátum: 2003-10-13 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:14.785220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az európai uniós tagállamok és a jövőre csatlakozó országok külügyminiszterei hétfői luxemburgi tanácskozásukon hangsúlyozták, hogy az EU nagyon fontosnak tartja a demokratikus választások nyomán létrejövő, teljesen reprezentatív iraki kormány megalakítását, az iraki szuverenitás helyreállítását. Miközben szorgalmazták, hogy a politikai hatalom irakiaknak történő átadására "reális menetrendet" kell kidolgozni, arra is rámutattak, hogy a helyreállítási munkák sikeréhez mindenképpen elengedhetetlen ez a menetrend, valamint a megfelelő biztonsági helyzet megteremtése és egy demokratikusan, átláthatóan működő nemzetközi támogatási alap létrehozása. Ez utóbbinak külön hangsúlyt ad, hogy 10 nap múlva tartják Madridban a nemzetközi adományozók konferenciáját, ahol hivatalosan is előterjesztik az EU ajánlatát, s ahol több milliárd eurós felajánlást várnak az iraki újjáépítés segítésére.

A balkáni helyzet kapcsán a külügyminiszterek újból sürgették a térség államait, hogy teljes mértékben működjenek együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Megállapították, hogy e területen van némi előrelépés - de ez nem elégséges. Újból felszólították az érintett országokat Ratko Mladic és Radovan Karadzic (azaz a boszniai szerbek két egykori vezetője), valamint Ante Gotovina horvát tábornok átadására: mindhármuk ellen elfogatóparancs van érvényben, de egyelőre bujkálnak.

A külügyminiszteri tanácsülés figyelmeztette a balkáni államokat: a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való teljes együttműködés hiánya komolyan megkérdőjelezi az adott ország EU-közeledési erőfeszítéseinek esélyét. Egyben hozzátették: ez utóbbi folyamat másik lényeges eleme a balkáni államok regionális együttműködésének, jószomszédi kapcsolatainak erősítése.

Kapcsolódó elemek