Mikola István avatta fel a rendelőt
Tiszaszigeten szombaton ünnepélyes keretek között átadták a felújított orvosi rendelőt. Az épületet a háziorvos vásárolta meg és újíttatta fel. A beruházás összesen 14 millió forintba került.
Dátum: 2003-10-13 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:15.744116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerencsére nem a sok beteg miatt volt dugig szombaton délelőtt a tiszaszigeti háziorvosi rendelő. A felújított létesítményt ugyanis ekkor adták át ünnepélyes keretek közt.
A bejárati ajtó elé húzott nemzetiszín szalagot Mikola István volt egészségügyi miniszter vágta át. - A sok gond mellett mindig örömteljes, ha a magyar egészségügyben valami jó dolog is történik. Egy új rendelő felavatása pedig mindig üdvözölendő - mondta beszédében az exminiszter. Azt még hozzátette, hogy egy amerikai tanulmány szerint egy-egy ország gazdasági fellendülése hetven százalékban a humán erőforrás jó kondíciójától függ, vagyis legyenek egészségesek a dolgozók.
Az 1800 lelket számláló Tiszaszigeten 2002 januárjában vette meg a nyugdíjba vonuló elődje praxisát dr. Kaizer Zsuzsanna. - Több mint 1400 betegkártyát adtak le nekem, felnőttét és gyermekét egyaránt - mondta a háziorvos.
Az 1972-ben épült rendelőn csak kisebb átalakításokat kellett végezni. A régi váróból egy fektetőhelyiséget alakítottak ki, illetve egy mozgáskorlátozottak számára is használható mellékhelyiséget különítettek el. Emellett az egészségügyi létesítményben egy váró, két vetkőző (az egyik szintén alkalmas a mozgáskorlátozottaknak), egy védőnői és egy nővérszoba, valamint egy rendelő, illetve egy nővéröltöző és WC is van.
A munkálatokat júliusban kezdték. - Megdöbbentem, hogy a szigetiek milyen készségesek. Számos beteg megjelent az építkezésen. Valaki téglát hordott, mások a törmeléket vitték, az idősebbek pedig söprűt ragadtak és takarítottak - mesélte a doktornő. Az épület megvásárlása és felújítása összesen 14 millió forintba került. A költségeket a doktornő és családja állta, főleg hitelből.
- Az önkormányzat abban segített, hogy a rendelő teljes privatizációját támogatta, illetve kedvező áron, mindössze 5 millió forintért adta el az épületet a háziorvosnak - mondta Bodó Imre polgármester. A magyar települések tíz százalékában nincs háziorvos. Tiszaszigetet ilyen gond nem fenyegeti, ráadásul olyan szerződést kötöttek a felek, amely garantálja, hogy az elkövetkezendő tíz-húsz évben lesz háziorvosa a falunak, a rendelőben pedig mást nem lehet végezni, mint gyógyítást.
Molnár B. Imre, Délmagyarország, 2003. október. 11.