Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szegeden nincs pénz gázszámlára

A gázáremelés összességében mintegy 80 milliárd forint többletterhet ró az önkormányzatokra. Az energiaárak drágítása kis- és nagyvárost, ellenzéki és kormánypárti vezetésűt egyaránt sújt. Szeged például már októberben felélte a fűtésre szánt keretét.


Dátum: 2003-10-13 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:16.035616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nincsen fedezet a szegedi közintézményekben a gázemelésre - állították a Fidesz önkormányzati képviselői tegnapi sajtótájékoztatójukon.

- A tavalyi rendkívül hosszú és hideg tél felemésztette az önkormányzati közintézmények tartalékait - mondta Farkasné Pocsai Blanka szegedi fideszes képviselő. Hozzátette: a város által fenntartott 53 óvoda, 27 általános és 19 középiskola nagy része már az október 15-i gázáremelés előtt felélte a fűtésre szánt keretét.

- A gázáremelés országosan 80 milliárd forintnyi pluszterhet ró az önkormányzatokra - egészítette ki képviselőtársa mondandóját Szőllősi Béla frakcióvezető-helyettes. - Hárommilliárd forint kompenzációs keretre lehet országosan pályázni, s tartunk attól, hogy Szegednek nem sok jut majd ebből, hiszen a kormány elsősorban az önhikis települések között osztaná szét ezt az összeget.

Farkasné hangsúlyozta, ha sikertelenek lesznek a pályázatok, könnyen elképzelhető, hogy egy-egy intézményben fűtési szünetet kell elrendelni.

Garai Szakács László, Délmagyarország, október. 11.

Kapcsolódó elemek