Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Botka még bizakodik, Lázár erősen borúlátó

Botka László Szeged szocialista polgármestere még hisz abban, hogy az önkormányzatok jövőre több pénzt kapnak. Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, Lázár János realistábban fogalmaz. Mint mondja, már idén is nehéz éve volt az önkormányzatoknak, ingre-gatyára vetkőztette őket a kormány, azonban most a gatyát is lehúzza róluk.


Dátum: 2003-10-13 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:16.969030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Botka László szocialista polgármester szerint van még esély arra, hogy az önkormányzatok több pénzt kapjanak jövőre. A fideszes Lázár János szerint fejlesztésekre nem tudnak majd költeni.

- Már idén is nehéz éve volt az önkormányzatoknak, ingre-gatyára vetkőztette őket a kormány, most a gatyát is lehúzza róluk - mondta Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő. Hangsúlyozta: már szabad demokrata és szocialista polgármesterek is tiltakoznak a további elvonások ellen. Szerinte a közalkalmazotti bérek emelésére és a megnövelt gázár miatt az intézmények fűtésére egyszerűen nem lesz elég pénze a településeknek.

- Reálértéken csökkennek a támogatások, ezért minden erőnket az alaptevékenységeink finanszírozására kell összpontosítanunk - folytatta Lázár János. Azt tervezi, hogy fölszólal a legközelebbi parlamenti vitanapon annak érdekében, hogy legalább a kötelező feladatokat finanszírozza a költségvetés, hiszen fejlesztésekre nem is gondolhatnak az önkormányzatok, ha a működésre megy el minden pénz. - Ebben a régióban nem jelentkeznek a befektetők sem, akiknek telket lehetne eladni, vagy akiktől adóbevételt remélhetne a település, ezért veszélyes különösen, ha beindul a fűnyíró, ha az önkormányzatoktól megvonják a forrásokat - jelentette ki a polgármester.

Botka László, Szeged polgármestere, szocialista országgyűlési képviselő három ponton lát lehetőséget az előrelépésre. Szerinte az oktatásra adott normatív támogatást a Belügyminisztérium is emelné. Emellett a tömegközlekedésre biztosított keret növelését is fontosnak tartja, bár emlékeztetett, hogy a kormány tavaly a tömegközlekedés fejlesztésére, működtetésére fölvett hitelt átvállalta az önkormányzatoktól. Harmadrészt Botka szorgalmazza, hogy az állam a már nem használt ingatlanvagyonából juttasson az önkormányzatoknak.

Ezt a rendszerváltást lezáró tulajdoni rendezésnek nevezte, példaként a városokban található üres laktanyákat említve. Botka kiemelte: tavaly több normatív támogatást kaptak az önkormányzatok, mint tavalyelőtt, a kormány az előző ciklusban megkezdett forráselvonást csökkentette. Botka hangsúlyozta: az, hogy polgármester és kormánypárti képviselő is egyben, erősíti egymást az önkormányzatoknak juttatott többletforrásokért folyó alkuban.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége nyilatkozatot adott ki, amelyben az áll, hogy a 2004-es év a további eladósodás felé viszi majd az önkormányzatokat. Toller László, Pécs szocialista polgármestere további tárgyalásokat sürgetett a kormánnyal, hogy a jövő évi közalkalmazotti bérek költségeinek fedezete eljusson az önkormányzatokhoz. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének vezetője, Veszprém SZDSZ-es első embere, Dióssy László demonstrációkat helyezett kilátásba, ha nem javulnak az önkormányzatok kilátásai. Demszky Gábor, Budapest SZDSZ-es főpolgármestere kijelentette: pártja csak akkor szavazza meg a költségvetést, ha biztosítják a városi közlekedés jelentős többlettámogatását.

Molnár B. Imre, Délmagyarország, október. 11.

Kapcsolódó elemek