Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mátrai Mátra felvilágosítást javasol

A kormány a 14-16 év közötti fiatalok fogamzásgátlását egy központi program keretén belül szeretné megvalósítani. Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő tegnapi, Kaposváron megtartott sajtótájékoztatóján az ezzel kapcsolatos aggályainak adott hangot. Azt mondta: a megelőzésre sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mint a hormonális szerek alkalmazására.


Dátum: 2003-10-13 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:17.265382, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A parlament szociális és családügyi bizottsága is tárgyalt már a tervezetről - érvelt a képviselő. - Semmiképpen sem javasoljuk a 16 évesnél fiatalabbak számára a hormonális fogamzásgátló szerek alkalmazását, mert a fiatal éretlen szervezet működésébe nem szabad ilyen drasztikusan beavatkozni. Kiemelkedően fontos a védőnői hálózat felvilágosító szerepe, bár ez nem térhet el a tanácsadás eddigi gyakorlatától. Mátrai Márta szerint határozott felvilágosító program előkészítésére van szükség a lehetséges fogamzásgátló eszközök használatáról. Ezekkel a nem kívánt terhesség mellett a nemi betegségek terjedése is meggátolható.

- A mindenkori kormány feladata, hogy olyan felvilágosító programot dolgozzon ki, amely beiktatható az oktatási intézmények programjába, s kiemelten foglalkozik az erkölcsi és családi életre neveléssel - hangsúlyozta a képviselő. - Ehhez a központi költségvetésből kell a forrást biztosítani. A felvilágosító programban nagyobb szerepet szánhatnának a civil szervezeteknek és az egyházaknak is.

Szarka, Somogyi Hírlap, 2003. október 13.

Kapcsolódó elemek