Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghalt Hitler utolsó segédtisztje

Meghalt Otto Günsche, Adolf Hitler utolsó segédtisztje, aki állítólag saját kezűleg égette el a diktátor holttestét. A Günsche család nevében hétfőn közölték, hogy az egykori adjutáns szívelégtelenség következtében, 86 éves korában, október 2-án hunyt el Lohmarban (Észak-Rajna-Vesztfália).


Dátum: 2003-10-13 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:18.228394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Günsche Hitler legszűkebb köréhez tartozott, 1945. április 30-án, Hitler öngyilkosságának napján is együtt voltak a berlini birodalmi kancellária bunkerében. Günsche később azt mesélte, hogy Hitler és felesége, az életének szintén önkezével véget vető Eva Braun holttestét Martin Bormann-nak, a kancellária vezetőjének a jelenlétében elégette.

Tény, hogy a kancellária területére behatoló szovjet katonák elszenesedett holttestekre bukkantak.

Günsche Hitler egyik titkárnőjével, Gerda Christiannal együtt április 30-án este hagyta el a bunkert, miközben már a főhadiszállás közvetlen közelében tomboltak a harcok. A földalatti vasút alagútjain át egészen a Friedrichstrasse pályaudvarig jutottak el. Ott elváltak útjaik: Günsche szovjet fogságba esett, Christian pedig eljutott Bajorországba, ahol az amerikai katonai rendőrség elfogta és kihallgatta. Később különféle gazdasági cégeknél dolgoztak, s kapcsolatban maradtak egymással.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek