Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hat év börtön egy volt magas rangú csehszlovák kommunistának

Hatévi szabadságvesztésre ítélte Karel Hoffmannt, a rendszerváltás előtti Csehszlovákia volt magas rangú kommunista vezetőjét hétfőn a prágai fellebbviteli bíróság. A döntés végleges, megfellebbezni már nem lehet.


Dátum: 2003-10-13 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:18.567126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület ezzel két évvel súlyosabb büntetést szabott ki Hoffmannra, mint júniusban a prágai városi bíróság. A ma 79 éves volt kommunista tisztségviselőt azért ítélték el, mert 1968. augusztus 20-án, a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulása idején, mint az országos távközlési vállalat igazgatója, kikapcsoltatta a központi rádió műsorait továbbító rendszert, hogy megakadályozza a megszállásról szóló objektív hírek sugárzását. A júniusi bírósági döntést mindkét fél megfellebbezte.

Hoffmann az első olyan magas rangú volt csehszlovák kommunista politikus, akit Csehszlovákia 1968-as szovjet megszállásával kapcsolatban ítéltek el. Tekintettel előrehaladott korára azonban nem biztos, hogy börtönbe kell vonulnia.

Az 1968-as "prágai tavasz" eltiprásával összefüggésben eddig 13 személy került bíróság elé, de bizonyítékok hiányában senkit sem ítéltek el közülük, egyikük pedig a bírósági eljárás befejezése előtt meghalt.

Hoffmannt eredetileg hazaárulással vádolta meg az államügyészség, azt állítván, hogy a műsorsugárzó rendszert a megszálló szovjetekkel előre egyeztetve kapcsoltatta ki. Idén júniusban azonban az alsóbb fokú bíróság úgy döntött: nem bizonyítható, hogy Hoffmann a megszálló csapatokkal együttműködve kapcsoltatta ki a műsorszóró rendszert, így ez esetben nem lehet szó hazaárulásról, csak hivatali visszaélésről. Hoffmann szerint azonban akkoriban minden éjjel néhány órára kikapcsolták a műsorszóró rendszert, így ő azon a bizonyos éjszakán is csak erre a szokásos intézkedésre adott utasítást.

Az 1989-ben megdöntött csehszlovák szocialista rendszer egyik legbefolyásosabb politikusa az ellene folytatott eljárást az ítélet kihirdetése után újra politikai pernek, míg a döntést alaptalannak és igazságtalannak minősítette. Hoffmann a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben tagja volt Csehszlovákia Kommunista Pártja legfelsőbb vezetésének, s 15 éven át irányította az országos szakszervezeti mozgalmat.

Csehországban eddig már több volt magas rangú kommunista politikus állt bíróság előtt, de elegendő bizonyíték hiányában a testület mindig felmentette őket a vád alól. Kivételt képez Miroslav Stepán, a kommunista párt egykori prágai vezető titkára, aki a rendszerváltás előtti tüntetéseken alkalmazott erőszakért került börtönbe. Stepán két évet kapott, de jó magaviselete miatt másfél év letöltése után szabadon engedték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek