Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négymillió eurós támogatásról döntött az Eurimages

Négymillió eurós támogatásról döntött az Európa Tanács filmes alapja, az Eurimages igazgató tanácsa, a játékfilmes magyar pályázatok közül kettőt fogadott el a tanács - tájékoztatott az Eurimages magyarországi képviseletének vezetője hétfőn.


Dátum: 2003-10-13 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:20.788536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyártási támogatásra 37 filmterv pályázott, közöttük három magyar koprodukcióban tervezett alkotás indult - mondta Kézdy-Kovács Zsolt.

Közlése szerint a Rómában tartott 85. ülésen szokás szerint játék- és dokumentumfilmek, illetve a filmforgalmazás támogatásának elosztása volt napirenden.

Az Eurimages igazgató tanácsa 400 ezer eurós támogatást szavazott meg Tarr Béla A Londoni ember című magyar-francia-német koprodukciós filmtervének, s a filmes alap anyagi segítségével valósulhat meg a Tivoli Film közreműködésével készülő Hamis világ című török-magyar koprodukció - mondta Kézdy-Kovács Zsolt. Tájékoztatása szerint az igazgató tanács forgalmazásra összesen 43 ezer euró támogatást adott magyar filmeknek, illetve

filmvállalatoknak.

Külön sikerként értékelte a tanács, hogy négy magyar film lesz látható külföldön: Pálfi György filmjét, a Hukklét Hollandiában, Kamondi Zoltán Kísértések című alkotását Németországban vetítik majd a mozikban, Fliegauf Benedek Rengeteg és Dyga Zsombor Tesó című alkotását romániai filmforgalmazó vette meg - sorolta.

Kézdy-Kovács Zsolt kiemelte, hogy a magyar érdekeltségű tervek összesen több mint 700 ezer euró, vagyis 180 millió forint támogatást kaptak, miközben a magyar tagdíj az idei évre összesen 198 ezer euró.

Az Eurimages magyarországi képviseletének vezetője elmondta azt is, hogy az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre regényét, a Sorstalanságot megfilmesítő alkotócsoport visszavonta az Eurimages-hoz benyújtott pályázatát.

Kézdy-Kovács Zsolt tájékoztatása szerint erre azért volt szükség, mert a film gyártási jogaival rendelkező Magic Media koprodukciós partnerei nem tudták előteremteni saját anyagi hozzájárulásukat.

Kézdy-Kovács Zsolt úgy tudja, hogy a Sorstalanság gyártói az Eurimages igazgató tanácsának legközelebbi, december 3-ai ülésére ismét benyújtják pályázatukat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek