Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László: a választásokon a jövő a tét

Kövér László szerint április 7-én és 21-én nemcsak két párt, nemcsak két program és két kormányzati teljesítmény között választ az ország, hanem két különböző szemlélet, két különböző attitűd között is.


Dátum: 2002-04-03 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:14.372448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz ügyvezető alelnöke szerdán Budapesten A haza minden előtt című fórumon hangsúlyozta, hogy az egyik politikai szemlélet az emberben lévő rosszra kíván politikai tőkét alapítani, a másik azonban az emberben lévő jóra.

- A mi utunk kockázatosabb és nehezebb, de nemcsak a jobbik, hanem az egyetlen emberhez méltó - fogalmazott a politikus.

Kövér László álláspontja alapján boldogok azok az országok, amelyekben kormány és ellenzék, szemben álló politikai felek bizonyos alapvető kérdésekben egyetértenek, alapvető értékekben osztoznak.

- Ahol minden politikus számára érvényes parancs, a haza minden előtt - szögezte le Kövér László.

Értékelése szerint boldogok azok az országok is, ahol "a hon tegnapi elárulói, a diktatúra tegnapi fenntartói, akik hivatásszerűen ebből éltek, nem oktathatják ki egykori áldozataikat európaiságból, demokrácia iránti elkötelezettségből".

Összegzése alapján Magyarország ma még nem ilyen ország, de - mint mondta - a választás arra való, hogy ilyenné tegyük.

A politikus úgy ítéli meg, hogy a választásokon a jövő a tét, a lét forog kockán.

- Hogy eltűnnek-e a közéletből azok, akiknek tizenkét év óta nincs ott a helyük, eltűnnek-e a közéletből azok, akik 1990 előtt abból éltek, hogy ennek az országnak a népét elnyomták - fűzte hozzá a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egyetemi tanár arról szólt, hogy a kultúra és a haza védelme, azaz a hazaszeretet a legnagyobb parancs az ember számára.

- A haza nem föld, nem ország, annál sokkal több. Aki a hazát választja, a küldetés mellett dönt. Merjük vállalni a hazaszeretetet! - szólított fel.

Az Antall-kormány egykori kultuszminisztere kitért a hazafias, a nemzeti nevelés fontosságára, amelyről megállapította: a modern kor által támasztott követelmények - például az idegen nyelvi és a számítástechnikai ismeretek elsajátítása - mellett ugyanolyan fontos a nemzeti kultúra elemeinek, így a táncoknak, daloknak, játékoknak az elsajátítása, megismertetése.

Solymosi Frigyes akadémikus, a Nemzeti Kör tagja úgy vélekedett, a rendszerváltozás nem fejeződött be 1990-ben.

Mint mondta, az MSZP-nek lett volna lehetősége arra, hogy a szociáldemokrácia útjára lépjen, de ezt nem tette, és "a szociáldemokrácia nemes eszméi által elkötelezett fiatalok helyett a régiek erősítésével, korábban visszavonult politikusokkal" próbálkozik.

A hazaárulás fogalmáról szólva Solymosi Frigyes azt mondta, mindenképpen annak tekinthetők azok, akik részt vettek az 1956-ot követő megtorlásban, akik csatlakoztak a szovjetekhez, akik elrendelték a kivégzéseket, de azok is, akik évtizedeken keresztül az állampárti vezetőket és az idegen hatalmat dicsőítették.

Hozzátette: hazaárulás demokráciában is lehetséges.

Székelyhidi Ágoston, az Erdélyi Szövetség elnöke a nemzeti és demokratikus törekvések sorából kiemelte a Magyar Demokrata Fórum 1987-es megalapítását, létrehozóiról pedig úgy vélekedett, "ez a névsor az 1956 utáni nemzeti törekvések örök értékei közé emelkedett". Szerinte az állampárti szocialisták már akkor megpróbálták félremagyarázni a nemzet eszméjét.

Kapcsolódó elemek