Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

László Csaba megint adótitkokat akar látni

Egy a pénzügyi tárca által tervezett törvénymódosítás szerint László Csaba pénzügyminiszter előtt nem lenne többé adótitok. Bárkinek az adatait bekérethetné magához az APEH-től a pénzügyminiszter, áll az új tervezetben - írja az [origo].


Dátum: 2003-10-13 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:25.487903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pénzügyminisztérium módosítaná az adótitkokra vonatkozó előírásokat. A módosító javaslat értelmében olyan jogköröket kaphat László Csaba pénzügyminiszter, amelyekkel az összes adózó összes adatát bekéretheti magához.

Az adózás rendjéről szóló törvény módosításához benyújtott minisztériumi javaslatban az olvasható, hogy a pénzügyminiszter a "törvényesség és szakszerűség ellenőrzése érdekében az adóhatóságok vezetőitől jelentéseket, beszámolókat kérhet, bármely adózó ügyéről tájékoztatást kérhet". Egy másik részben az olvasható, hogy a pénzügyminiszter "adóügyben megváltoztatja, megsemmisíti az állami adóhatóság elnökének, a vámhatóság országos parancsnokának és a közigazgatási hivatal vezetőjének jogszabálysértő határozatát, illetőleg a határozathozatal törvénysértő mulasztása esetén az eljárás lefolytatására utasítja".

László nevéhez fűződik az évszázad adatlopása is

A Pénzügyminisztérium által benyújtott módosítás érdekessége, hogy korábban komoly politikai vitát váltott ki, amikor László Csaba a kormányváltás után elrendelte: mentsék el az APEH-nél tárolt teljes adatállományt és adják át azt a minisztériumnak. Az ügyet Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is megvizsgálta, és márciusban elkészített jelentésében úgy foglalt állást: jogellenesen kerültek a pénzügyi tárcához az adóhivataltól az adatok. Ha azonban megszavazzák a módosítást, akkor a miniszternek törvényi lehetősége lesz hasonló adatbekérési akciókra.

[origo] - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek