Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hutton-vizsgálat: idén már nem készül el a jelentés

A brit védelmi minisztérium nem akarta "hátsó szándékkal" kiadni a nyilvánosságnak David Kelly néhai fegyverzeti tanácsadót - mondta hétfőn a tárca legmagasabb rangú köztisztviselője, akit a Kelly öngyilkosságát vizsgáló bírói fórum hallgatott meg. A testület vezetője a hétfői meghallgatás után közölte: a korábbi bejelentésekkel ellentétben lehet, hogy az idén már nem készül el a jelentés. David Kelly július közepén követett el öngyilkosságot, miután neve, mint a BBC rádió egyik súlyosan vitatott tudósításának forrásáé, nyilvánosságra került.


Dátum: 2003-10-14 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:27.945488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BBC katonapolitikai tudósítója, Andrew Gilligan még májusban névtelenül idézett forrására hivatkozva azt mondta: a kormány erősen feltupírozott adatokkal tűzdelte meg az iraki tömegpusztító fegyverekről a háború hazai támogatottságának erősítése végett tavaly szeptemberben kiadott hírszerzési dossziét.

Kelly mint a tudósításnak a kormány által valószínűsített forrása a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal és a BBC között kirobbant példátlan összecsapás-sorozat kereszttüzébe került, és júliusban öngyilkos lett.

A kormányt és a BBC-t egyaránt súlyos megítélési válságba sodró haláleset kivizsgálására Lord Hutton lordbíró vezetésével vizsgálat indult. Sir Kevin Tebbit, a védelmi minisztérium személyzeti ügyekért felelős főtisztviselője, a vizsgálat egyik kulcstanúja műtétje miatt nem tudott korábban megjelenni, ezért a vizsgálatot hétfőn, egyetlen napra újra megnyitották.

Sir Kevin kijelentette: a Gilligan tudósításában elhangzottak nem egyeztek meg azzal, ahogy Kelly annak idején leírta feletteseinek az általa elmondottakat (a tanácsadó egy héttel a vitatott tudósítás előtt adott háttértájékoztatót Gilligannek).

Kevin Tebbit szerint Kelly a botrány kirobbanása után maga jelentkezett a minisztériumban, azzal, hogy ő beszélt a BBC tudósítójával. Sir Kevin szerint a tárca vezetése hajlott arra, hogy Kelly verziójának adjon hitelt a BBC-újságíró beszámolójában elhangzottakkal szemben, és még felelősségre sem akarták vonni a BBC-nek adott nyilatkozataiért.

Hozzátette: nem volt kidolgozott stratégia arra sem, hogy a minisztérium egyértelműen megnevezze Kellyt, de miután a sajtó számára ismert volt, hogy a tárcán belül valaki jelentkezett mint a tudósítás lehetséges forrása, nem maradt más választás, mint megerősíteni Kelly nevét, amikor az újságírók kizárásos alapon erre rákérdeztek - fejtegette Sir Kevin.

A Hutton-vizsgálat során a családot képviselő ügyvéd annak megállapítását kérte, hogy a brit kormány David Kellyt "szándékosan és cinikusan" a BBC-vel vívott csatájának egyik stratégiai elemévé tette.

Lord Hutton korábban novemberre vagy decemberre ígérte a jelentés elkészültét, de a hétfői meghallgatási nap után bejelentette: az összegyűlt hatalmas vizsgálati anyag miatt "nem garantálható", hogy a jelentést az év vége előtt össze tudja állítani.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek