Nepál: újabb összecsapás rendőrök és lázadók között
Legalább 16 rendőr és hét maoista lázadó vesztette életét vasárnap a nepáli biztonsági erők és a lázadók újabb összecsapásában.
Dátum: 2003-10-14 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:29.526732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lázadók csapata vasárnap bekerített egy rendőrségi kiképzőtábort Baluvang településen, majd közel hétórás tűzharcot vívtak egymással a szembenállók. Az összetűzés során mintegy 35 maoistát őrizetbe vettek - közölték hétfőn az AFP hírügynökséggel nepáli rendőrségi források.
Nepál nyugati részén szombatra virradóan 65 maoista lázadó és négy rendőr vesztette életét a fegyveres harcban. Mintegy 600 szélsőbaloldali lázadó támadott a Banke járásban lévő Kusum falu rendőrőrsére péntek este.
A Kína és India között fekvő kis himalájai királyságban a szélsőbaloldali lázadók 1996 óta vívnak fegyveres harcot a kormány ellen; céljuk a monarchia megdöntése és egy szocialista állam létrehozása. Az összecsapásoknak 1996 óta több mint 8000 halottja van, de a tűzszünet augusztus 27-i felmondása óta is több mint háromszáz áldozatot követelt a szembenállás - állítják a nepáli hatóságok.
MTI - fidesz.hu