Felrobbantott alagutak Gázában
Tucatnyi izraeli harckocsi és földgyalu hatolt be kedd hajnalban a Gázai övezet és Egyiptom határánál fekvő Rafah menekülttáborába - közölték szemtanúk. Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy folyamatban van az akció. Mint mondták, ez a pénteken kezdődött háromnapos művelet folytatása, amelynek célja a palesztinok által fegyvercsempészésre használt alagutak felderítése.
Dátum: 2003-10-14 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:31.101239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szemtanúk szerint közép-európai idő szerint hajnali 4.00 óra előtt két különböző irányból érkező harckocsioszlop hatolt be a menekülttáborba. Sebesültekről egyelőre nem érkeztek jelentések - írta az AP amerikai hírügynökség. Egy korábbi hasonló izraeli behatoláskor kitört tűzpárbajban nyolc palesztin, közöttük két gyermek vesztette életét. Izraeli katonai források szerint a hadsereg mintegy 30 házat rombolt le - palesztinok 100 ház lerombolásáról számoltak be -továbbá három alagutat találtak, amelyeket felrobbantottak. További tíz alagút azonban továbbra is működik. Az izraeli hadsereg szerint a palesztinok ezeken az alagutakon keresztül olyan fegyvereket - légvédelmi és más rakétákat - próbálnak meg becsempészni, amelyekkel izraeli településeket támadhatnának a Gázai övezetből.
MTI - fidesz.hu