Kofi Annan nem vesz részt az Iszlám Konferencián
Az előzetes tervekkel ellentétben nem vesz részt az Iszlám Konferencia Szervezetének a malajziai Putrajayában csütörtökön kezdődő csúcstalálkozóján Kofi Annan, az ENSZ főtitkára. A szervezet egy magát megnevezni nem kívánó illetékese kedden úgy nyilatkozott az AFP-nek, hogy Annan részvételének lemondásáról faxon tájékoztatták őket, de a döntést nem indokolták semmivel sem.
Dátum: 2003-10-14 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:32.343920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Annan a múlt szombaton már lemondott egy háromnapos indiai látogatást. Egy ENSZ-tisztviselő akkor azzal indokolta a döntést, hogy a főtitkárnak igen sűrű a programja az Irak jövőjéről szóló biztonsági tanácsi határozattervezet kidolgozása miatt - emlékeztetett rá a francia hírügynökség.
MTI - fidesz.hu