Átmeneti a magas olajár
Kedden is olcsóbbodással kezdett a kőolaj a szabadpiacon, a múlt hét végi nagy áremelkedés kiigazításaként, de az OPEC november 1-re rendelt kvótacsökkenése továbbra is támogatja a piacot. Az indonéz energiaügyi miniszter, Purnomo Yusgiantoro, aki jövő év elején átveszi az OPEC elnöki tisztét, kedden úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi magas olajárak átmenetiek, és tagadta, hogy az OPEC ösztönözné a drágulást.
Dátum: 2003-10-14 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:32.925020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, novemberi határidőre kedd reggel hordónként 31,80 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó elektronikus ACCESS-jegyzésében, 15 centtel olcsóbb a hétfői New York-i zárónál. Hajnalban 10 centtel volt olcsóbb a hétfői NYMEX- zárónál. Hétfőn hordónként 2 centtel 31,95 dollárra olcsóbbodott, pénteken 96 centtel drágult, csütörtökön 1,20 dollárral drágult, szerdán 60 centtel olcsóbbodott, kedden 6 centtel olcsóbbodott, múlt hétfőn 7 centtel drágult New Yorkban. A West Texas Intermediate decemberre hétfőn hordónként 32,06 dolláron zárt a NYMEX-en, 7 centtel drágábban, mint pénteken. Pénteken 90 centtel drágult, csütörtökön 1,19 dollárral drágult, szerdán 48 centtel olcsóbbodott, kedden 7 centtel drágult, múlt hétfőn 21 centtel drágult. Az ólmozatlan normálbenzin novemberre kedd reggel gallononként (3,78 liter) 0,8700 dollár volt a szingapúri ACCESS-ben, 0,0071 centtel olcsóbb a hétfői NYMEX-zárónál. Hétfőn 0,0136 dollárral olcsóbbodott, pénteken 0,0092 dollárral drágult, csütörtökön 0,0503 dollárral drágult, szerdán 0,0049 dollárral olcsóbbodott, kedden 0,0066 dollárral olcsóbbodott, múlt hétfőn 0,0084 dollárral drágult New Yorkban. Az ólmozatlan normálbenzin decemberre hétfőn gallononként 0,8614 dolláron zárt a NYMEX-en, 0,0096 dollárral olcsóbban, mint pénteken. Pénteken 0,0138 dollárral drágult, csütörtökön 0,0467 dollárral drágult, szerdán 0,0076 dollárral olcsóbbodott, kedden 0,0041 dollárral drágult, múlt hétfőn 0,0005 dollárral drágult. Az északi tengeri Brent könnyűolaj referenciatípus hétfőn hordónként 30,67 dolláron zárt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) novemberi szállításra, 23 centtel olcsóbban, mint pénteken. Pénteken 76 centtel drágult, csütörtökön 1,41 dollárral drágult, szerdán 30 centtel olcsóbbodott, kedden 14 centtel drágult, múlt hétfőn 18 centtel drágult. A Brent decemberre kedd reggel 30,19 dollár volt az IPE-n, azonos a hétfői záróval. Hajnalban a hétfői záróhoz képest 14 centtel olcsóbban írták ki a nyitás előtti, nem hivatalos kereskedésben. Hétfőn hordónként 1 centtel 30,19 dollárra olcsóbbodott, pénteken 70 centtel drágult, csütörtökön 1,33 dollárral drágult, szerdán 39 centtel olcsóbbodott, kedden 16 centtel dollárra drágult, múlt hétfőn 19 centtel drágult. Kedd reggel az arany unciánként 372,60 dollár volt Londonban azonnali szállításra, 1,70 dollárral olcsóbb a hétfői későinél.
MTI - fidesz.hu