Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dunaújvárosi híd: Medgyessy nem akarja?

Két dunaújvárosi fideszes országgyűlési képviselő közleményt juttatott el a Dunaújváros Online szerkesztőségébe a kormányfőnél tett látogatás kapcsán. A képviselők visszautasítják a kormányszóvivő szokásos, arrogáns megnyilvánulását az ügyben, különösképp azért, mert ő nem is volt jelen a megbeszélésen.


Dátum: 2003-10-14 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:35.085521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"2003. október 8-án a dunaújvárosi Duna-híddal kapcsolatos kérdésre Medgyessy Péter azt válaszolta: A kormányprogramban nem szerepel, ebben a ciklusban nem készül el. Majd folytatta: 2008-ban vagy 2007-ben indul. Vagy pontatlan ismeret, vagy elszólás történt. Volt rá több példa. Mi azonnal kértük, hogy kapjuk meg a kormányhatározatot, és mindenképpen legkésőbb 2006-ra álljon a híd Egyúttal jeleztük, hogy mind a 2003-as költségvetési törvényhez, így a 2004-eshez is szükség esetén módosító indítványt nyújtunk be az előkészületi munkák fedezetére. A 2006-os megvalósuláshoz 2005 tavaszi kezdés kell, ehhez 2004-ben a földtulajdonosokkal meg kell egyezni, a régészeti és lőszermentesítési munkákon kívül, és a kivitelezésre a közbeszerzést ki kell írni.

Határozottan visszautasítjuk Gál J. Zoltán kormányszóvivő szokásos, minden ténybeli alapot nélkülöző, arrogáns nyilatkozatát. (Egyébként ő a találkozón nem is vett részt!)

A Fidesz vezette polgári kormány 1999-ben kormányhatározatban rögzítette, a dunaújvárosi híd építése a szekszárdi híd elkészültét követi. Szekszárdnál 2003-ban átadták a forgalomnak az átkelőt, a dunaújvárosi híd 2005-ben már a lakosságé lett volna.

Mind eddig, mind a jövőben azért teszünk, hogy a város és térsége fejlődését elősegítő infrastrukturális fejlesztések mielőbb megvalósuljanak. Tény sajnos, hogy ebben a ciklusban, mely 2006 tavaszáig tart, nem lesz hidunk.

Ha tárgyalásunkkal annyit elértünk, hogy a kormány és a közvélemény figyelmét a dunaújvárosi híd megépítésének szükségességére irányítottuk, és azt 2006 végén használatba vehetjük, akkor már nem jártunk hiába a miniszterelnöknél!"

Dunaújváros, 2003. október 13.

Cserna Gábor és Dorkota Lajos országgyűlési képviselők, Fidesz

Forrás: Dunaújváros Online

Kapcsolódó elemek