Moszkva nem tesz le az orosz-fehérorosz államszövetségről
Moszkva nem tesz le arról a szándékáról, hogy Oroszország és Fehéroroszország államszövetséget építsen, ahol a rubel lesz a közös fizetőeszköz - közölte a Kreml egy magas rangú tisztviselője kedden az ITAR-TASZSZ hírügynökséggel.
Dátum: 2003-10-14 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:35.984578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nevének elhallgatását kérő illetékes abból az alkalomból nyilatkozott, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök vezetésével kedden ülésezik az orosz-fehérorosz szövetség legfelsőbb államtanácsa. Az orosz elnöki adminisztráció tisztviselője hangsúlyozta: az orosz-fehérorosz államszövetség létrehozása Moszkva stratégiai érdeke. Szavai szerint Oroszországot nem elégíti ki az, hogy csak három-, négy-, vagy ötéves távlatú kapcsolatok fűzzék legközelebbi szövetségeséhez. Az illetékes leszögezte: akármilyen akadályok és nehézségek is merülnek fel ezen az úton, az orosz fél kitartó lesz abban, hogy meggyőzze a minszki vezetést, eloszlassa aggályait. Azt is elmondta, hogy Moszkva érzékeli a fehérorosz elnök taktikai irányváltásait, de ezek nem téríthetik le az orosz felet a kijelölt útról. Az orosz elnöki hivatal képviselője megállapította, hogy a fenntartások ellenére több területen is előrehaladt az integráció. Ezek között említette a vámszabályozás összehangolását, a határőrizeti szervek és a katonaság közötti együttműködést, azon belül is az egységes légvédelem megteremtését. Alekszadr Lukasenko fehérorosz elnök keddi moszkvai útja előtt arról beszélt, hogy Minszk hajlandó elmélyíteni az integrációt Oroszországgal, de a szövetséget csak úgy lehet létrehozni, ha az két egyenjogú állam viszonyán alapszik.
MTI - fidesz.hu