Demeter Ervin a nemzetbiztonságról
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szempontjából az elmúlt négy év egyik legfontosabb eredményeként a megkezdett átalakítás befejezését említette meg Demeter Ervin szerdán a Millenáris Parkban, ahol a korábbi tervek szerint egy szocialista vitapartnerrel kellett volna eszmecserét folytatnia.
Dátum: 2002-04-03 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:15.693364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a most lezáruló kormányzati ciklus fontos, lényegi elemének tartja, hogy NATO-követelmények alapján megalakult a Nemzeti Biztonsági Felügyelet és létrehozták a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központot.
Szólt arról is, hogy befejeződött a szolgálatoknál a generációváltás, jelentős szervezeti korrekciókat hajtottak végre és modern technikai eszközöket szereztek be.
Demeter Ervin hangsúlyozta, hogy a köztisztviselői életpálya-rendszer kiterjesztése jótékony hatást fejtett ki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok állományára.
Megemlítette azt is, hogy az ország szuverenitásának, biztonságának alapját - a NATO mellett - a hadsereg átalakítása, a létrehozandó nemzetőrség, illetve a polgári titkosszolgálatok jelentik.
Hozzátette: egy kisebb, hatékonyabb, rövidebb sorkatonai szolgálattal az igényekhez igazodó hadsereg jött létre, a létrehozandó nemzetőrségnek pedig komoly hagyományai vannak, melyek az 1848-49-es szabadságharcig nyúlnak vissza.
A miniszter a következő kormányzati ciklus egyik lényeges feladatának nevezte a nemzeti információvédelmi törvény megalkotását, amelynek koncepcióját már elkészítették, továbbá álláspontja szerint szorgalmazni kell a katonai és polgári titkosszolgálatok közötti erőteljesebb együttműködést is.
Megítélése szerint a politikai rivalizálás területéről ki kell vonni a nemzetbiztonsági kérdéseket, és e témákban konszenzusra kell törekedni.
Újságírói kérdésre, hogy igaz-e az az információ, miszerint lehallgató berendezéseket helyeztek el a szakszolgálat munkatársai a nagyobb internetes szolgáltatóknál, a miniszter azt felelte: a szakszolgálatok a törvényes keretek fennállása esetén ellenőrizni tudják a kommunikáció különböző módozatait, így az internetet is.
Demeter Ervin a tájékoztató után hivatalosan is lezárta a 17 fordulósra tervezett miniszterjelölti vitasorozatot a Millenáris Parkban.