Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatott fideszes javaslat ingatlanilleték-ügyben

Kormánypárti képviselők is támogatták a parlament alkotmányügyi bizottságának keddi budapesti ülésén Vitányi István (Fidesz) javaslatát, hogy az ajándékba kapott ingatlan után ne kelljen többször is illetéket fizetni.


Dátum: 2003-10-14 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:39.620647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vitányi István az adókról és járulékokról szóló törvényjavaslathoz nyújtott be módosító indítványt. Ebben arra tesz javaslatot, hogy töröljék az előterjesztésnek azt a részét, amely kimondja: ha adott ingatlan ajándékozása ugyanannak a megajándékozottnak a javára öt éven belül több szerződéssel történik, az illetéket az újabb tulajdoni hányaddal együtt, a tulajdonában álló ingatlanrész forgalmi értékének figyelembe vételével kell megállapítani.

Vitányi István alkotmányos szempontból aggályosnak nevezte ezt a rendelkezést. Kormánypárti politikusok ehhez kapcsolódva azt mondták, hogy szerintük is "több sebből vérzik a tervezett szabályozás".

Ha valaki ajándékozás címén megkapja egy ingatlan egyharmadát, akkor jelenleg is ki kell fizetnie az öröklési illetéket. A kormány szándékai szerint, ha az ingatlan további kétharmadát is örökli az érintett öt éven belül, akkor a korábban szerzett egyharmad rész aktuális értéke után ismét ki kellene fizetni az illetéket - tette hozzá a fideszes honatya.

"A saját tulajdonomért még egyszer, összesen kétszer kell illetéket fizetnem" - érvelt a tervezett szabályozás ellen.

Hozzátette: ez alkotmányos jogokat sért. Ezzel egyetértve több kormánypárti politikus is úgy vélte, hogy alkotmányos szempontokból aggályos lenne a rendelkezés elfogadása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek