Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Teherán együttműködést ígér

Mohammed Hatami iráni elnök kedden ismételten megerősítette, hogy országa teljes mértékben kész együttműködni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), ugyanakkor kérte, hogy vegyék figyelembe Iránnak az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvével kapcsolatos érdekeit.


Dátum: 2003-10-14 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:41.877525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy magas rangú iráni tisztségviselő azt is bejelentette, hogy szombaton Teheránban megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a kiegészítő jegyzőkönyv esetleges aláírásáról.

Hatami megerősítette, hogy nem kívánnak problémákat okozni, és teljes erejükkel együtt kívánnak működni a NAÜ-vel, viszont szóvá tette az ügynökség Iránhoz intézett ultimátumának politikai jellegét - ismertette az iráni elnök kijelentését az AFP francia hírügynökség.

A világszervezetnek az atomsorompó-egyezmény betartása felett őrködő ügynöksége október 31-ig szabott határidőt Teheránnak nukleáris programja békés jellegének bizonyítására, annak igazolására, hogy nem állít elő nukleáris fegyvert polgári célúnak mondott atomprogramjának örve alatt - emlékeztetett a hírügynökség.

A NAÜ sürgeti Teheránt, hogy írja alá azt atomsorompó-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét, amely a nukleáris tevékenység bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzésére vonatkozik, és ennek előírásait alkalmazza is. Hatami közölte, hogy Irán máris önként betartja a kiegészítő jegyzőkönyvben foglaltak jelentős részét, és kérte a nemzetközi közösséget, hogy ismerjék el országának ebbe az irányba tett erőfeszítéseit.

Irán hajlandó elfogadni, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei meglepetésszerű ellenőrzéseket végezzenek az ország atomlétesítményeiben, kész aláírni az atomsorompó-egyezmény erre vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyvét - közölte korábban Ali Akbar Szalehi, az ázsiai ország NAÜ-képviselője is. Hozzátette azonban, hogy Teherán előzőleg tisztázni kíván bizonyos részleteket annak érdekében, hogy a meglepetésszerű, előre be nem jelentett ellenőrzések ne sértsék az ország szuverenitását.

Eközben Bécsben egy ott száműzetésben működő iráni ellenzéki szervezet kedden közölte, hogy Irán titokban Iszfahán közelében egy létesítményt hozott létre, hogy tesztelje azokat a centrifugákat, amelyeket a katonai célú urándúsításhoz használnak. Az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa nevű szervezet szerint a létesítmény 15 kilométerre keletre épült Iszfahántól és a Fuel Research and Production Centre nevet viseli.

Irán NAÜ-képviselője minden alapot nélkülözőnek nevezte a szervezet ezzel kapcsolatos állításait. Szalehi kedden a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott, és az ellenzéki információkra reagálva rámutatott, hogy Irán nem rejteget semmiféle nukleáris létesítményt a NAÜ elől. Az NCRI a múltban is pontos információkkal szolgált az ENSZ-nek be nem jelentett nukleáris objektumokkal kapcsolatban. Tavaly augusztusban az ellenzéki szervezet felfedte: adatai vannak az ENSZ előtt titokban tartott nukleáris objektumról, a natanzi urániumdúsító létesítményről, illetve az araki nehézvízüzemről. Teherán később mindkét létesítményt bejelentette a NAÜ-nek, amely kamerákat helyezett el a natanzi üzemben.

Irán tagadja, hogy nukleáris programja katonai célokat szolgálna, és a natanzi üzemben a NAÜ szemlézői által talált dúsított urániumnyomokat importált nukleáris anyaggal történt baleseti fertőződésnek mondta.

Mohamed el-Baradei, a NAÜ első embere, aki csütörtökön érkezik Teheránba, már figyelmeztette Iránt, hogy ha nem működik teljes mértékben együtt, a nukleáris program ügyét az ENSZ BT elé utalják, s ez szankciókat vonhat maga után.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek