Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvényt sértett a köztévé híradója

Miután a Magyar Televízióban Medgyessy famulusaival szocialista klub alakult, a polgári értékrendet lassacskán már egy tudósítás erejéig sem tűri meg a köztelevízió. Az ORTT panaszbizottsága most az mtv szocialistán tárgyilagos híradójáról mondta ki, hogy törvényt sértett.


Dátum: 2003-10-14 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:56:42.497083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Televízió Rt. 2003. szeptember 18-án sugárzott Nap-kelte című műsorának híradója megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó követelményét - mutat rá az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága október 7-i állásfoglalásában.

A műsorszolgáltató a testület indoklása szerint azért sértett törvényt, mert a Nap-kelte híradójában a kormány jövő évi adó- és költségvetési terveiről szóló beszámoló, valamint László Csaba pénzügyminiszter ezzel kapcsolatos értékelő nyilatkozata után az erről véleményt nyilvánító Fidesz álláspontja nem jelent meg.

Miután a műsorszolgáltató elmulasztotta teljesíteni azon kötelezettségét is, hogy a Panaszbizottsághoz eljuttassa a bepanaszolt műsor anyagát, a "lassan napi gyakorlattá váló eljárásra" tekintettel a testület bírság kiszabását indítványozza az ORTT-nek.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek